Móricz Zsigmond utolsó riportjának keltezése: 1942. június 21. és kápolnásnyéki látogatásról szól, Vörösmarty-emlékek kereséséről.
Három fénykép örökíti meg Móricz nyéki látogatását. Egyiken a Vörösmarty-ház azóta megváltoztatott emléktáblája előtt áll, kettőn pedig harmadmagával ül a ház előtti kertben, a község legöregebb embere, Kremnitzer bácsi és a ház akkori gazdája, Kresz Géza hegedűművész társaságában. A fényképeket e sorok írója, Kresz Géza leánya készítette.
A látogatás okát és történetét maga Móricz beszélte el és a Kelet Népe szeptember 1-i számában jelent meg, három nappal halála előtt.
„A ház mai gazdája ismert nevű hegedűművész, felesége angol születésű nő, de Vörösmarty-gyűjtők és a kegyelet teljes" – írja Móricz.
E riporthoz, és a képekhez a következő megjegyzéseket szeretném hozzáfűzni:
Anyám, Drewett Norah zongoraművésznő „angol születésű nő", sohasem tanult meg magyarul (bár mindig igyekezett), de fordításban buzgó olvasója volt a magyar irodalomnak és a Pester Lloyd szépirodalmi rovatából jól ismerte a modern magyar írókat. Emlékszem, mikor azon a nyári vasárnapon anyám kinézett a könyvtárszoba ablakából és a kert hosszú gesztenyefasorának végén meglátta a plébános, néhai Bertha Pál mellett az ősz hajú írót. Azonnal felismerte, és szokott modorában, temperamentumosan szaladt ki a kertbe, hogy üdvözölje: „Móricz Zsigmond!" – Móricznak tetszett a lelkes fogadtatás, ráadásul egy angol nő részéről.
Eredeti emléket nem tudtunk Móricznak mutatni, mert ilyen akkor nem volt a házban. Az egyik szoba sarkában emléksarok volt berendezve, Vörösmarty-arcképek, a ház régi képe, a költő összegyűjtött művei, emlékalbumok. Ezek között találta meg Móricz a székesfehérvári Vörösmarty Társaság Albumában a nadapi anyakönyv fényképét, emlékszem, nekem is mutatta, kérdezte, nem tűnt fel, hogy csak „Vörös" van bejegyezve. Arról nem szólt, hogy miért fontos neki ez.
A vacsorára élénken emlékszem, kint ettünk a kertre néző tornácon. Úgy rémlik, vacsora után szüleim, szokás szerint, muzsikálással fejezték be a napot, szonátáztak abban a szobában, ahol a Vörösmarty-emlékek is voltak.
Reggel Móricz korán kelt és kiült a kertbe, a kis Continentál írógépen írta meg cikkét.
A vasútállomásra már én kisértem. el. A beszélgetés foszlányaira még emlékszem. Legtöbbet arról az egyszerű asszonyról beszélt, akinek szekerén jött be az állomásról. De beszélt a faluról is és néhány szóval felvázolta előttem Nyék régi települését, társadalmát.
– Végigmegyünk a különös falun. Tipikus mocsárvidék. Nádasok és vizes rétek között a kiemelkedő homokvonulaton telepedett meg az őskorban az ember. Ma már ezt magyarázni kell, a vizek kiszáradva, de még mindig meglehetősen összevissza vannak az utcákon a házsorok." – A kiemelkedő dombokon állt egy-egy kúria. Csupa kisnemes lakta a falut: „parkszerű kert van itt mindenfelé, nemeskúriák uralkodtak itt valaha". – Hiába éltem Nyéken gyerekkorom, óta, hiába tanultam néprajzt és földrajzt, ez a rövid séta, Móricz szavai nyitották ki szememet e ,különös falu" iránt.
Néhány feladatot is adott. Ne csak néprajzi kutatással foglalkozzam, ha már itt élek, irodalmi emlékeket is gyűjtsek. Fényképezzem le a szegényházat, az öreg Vörösmarty hajlékát. Menjek fel a velencei szőlőhegyre és a költő présházát is fényképezzem le. (Időközben, a háborúban mindkettő tönkrement és ma csak roncsaiban áll. A présházat most építik újjá.)
A kért képeket elkészítettem és elküldtem neki. Köszönő levelet is írt és küldött könyvet gyönyörű dedikációval: „Panna leányom alias Kresz Mária szeresse Árvácskát", a P betű kacskaringósan körülkanyargatva.
A Kelet Népe cikkét azonban már csak halála után olvashattam el ...
