(Garay János: Gondolatok egy költő szülőföldjén. - Rajzolatok, 1837.)
Alig csókolá fel a hajnal bíbor ajkaival földünket álmából, midőn Pest népetlen utcáin zörömböle már kocsim. Csak a toronyőr egy-két ásítozó utcaseprő mutatott kívülöttünk életre; minden a legmélyebb álomban feküdt. Negyedóra múlva a hídon keresztül a fehérvári úton valánk; ez országút mindenkor érdemismerést és dicséretet érdemel: mint valamely földi tejút szalad végig völgyön, hegyen, ugaron és vetésen, s emellett (mi fődolog) még az a jó oldala van, hogy rajta az ember oldalszúrást nem kap.
E fehérvári útban láttuk Sukorót, mely a közbeszéd "rigmus" szerint a hegy oldalába kukorodott, s valóban, a kis mosdatlan házikók oly büszkén tekintenek le a dombrul, mint szeméthalomrul a tyúkok hőse.
Egészen ellenkező hatást tesz az emberre Nyék; mint valamely egyszerű falusi leányka, szemérmesen emeli föl fejét e kisded helység, s a rajta legelő szemek pillantásait vagy nem érti, vagy eléggé szerény magára nem érteni. A nyári nap legnagyobb pompájában mosolyfia, az ég elláthatatlan boltozata tiszta és felhőtlen volt, mint az imádkozó ártatlanság mosolygó arca ; az egész természet mintegy innepelni látszott, noha éppen nem volt is vasárnap, s mi lassan kocogva vonulónk keresztül a csendes helységen, mind a két oldalról nyájas pórlakok, mint valamely innepies elfogadásra felállított idvezlő sereg állván; de az innepies sereg kötet sok mindennapi köntöst is láttam.
Ki nem tudja, hogy ezen kisded helység, literaturánkban oly nevezetessé lőn? ki utazó lelkét nem emeli itt azon gondolat, hogy ez volt bölcsője egyik legnagyobb költőnknek, Vörösmartynak, s mégis! mily felette silány, mi tehetetlen a toll efélék leírásában!
Elrejtve szem s világtól
Áll a kicsinke ház,
Körében és kívüle
Nagy némaság tanyáz.Nem tudja, mennyi elme,
Nem tudja, hány kebel
Mulat naponta rajta
Hő gerjedelmivel.Eljő a szende szép hold,
Benéz az ablakon,
Miként ha aggva kérdné:
»Az ifjú hol vagyon?«A megdalolt virágok,
A tűnő fellegek,
A kis patak mind kérdik
»Hová lett a gyerek?«Délnek szelíd völgyébül
Eljő a szép leány
»Búját, baját kisírni
Itt rejtezik talán!«De rejtve szem s világtól
Áll a kicsinke ház,
Körében és kivűle
Nagy némaság tanyáz.A gyermek ifjuvá lett,
Az ifju férfivá ;
A férfi két hazában
Tündöklő csillaggá.S hazára süt világa,
Egész nemzet felett
Hősérül eldalolván
A legszebb éneket.
