Az utolsó kápolnásnyéki főrabbi 1907. november 27-én született Tarpán.
A 19. század elején (1815 és 1820 között) alapított kápolnásnyéki hitközség a rabbiszéket betöltő Klein Lipót halálát követően 1934-ben Fisch Henriket tette meg vezetőjévé. A község anyakönyvi kerületi székhelyként működött. A nagyjából 100 fős közösséget 1937-ben összevonták a lovasberényi hitközséggel, mert utóbbi bár múltja nagy volt, idővel elnéptelenedett. Az egyesítés érdekében Fisch Henrik állami segélyt kért, s így egy egyszeri kiutalt összeghez jutottak. 1937-ben kezdték ösztönözni a zsidó vallás gyakorlását is, így az általa a XI. községkerületben tartott hitszónoklatok számát 10-re emelték. Az egyesítés után a község zsidóságának élete összekapcsolódott a XI. községkerület munkájával. 1944-ig volt a kápolnásnyéki közösség vezetője.
Felesége, Lefkovics Margit 1910. december 15-én született Olaszliszkán.
1944. június 6-án a többi kápolnásnyéki zsidóval együtt Székesfehérvárra a Szabó téglagyárba szállították, majd június 14-én Auschwitzba deportálták. Túlélte az ott történteket, ám családját elveszítette. 1945-ben egyedül ő tért vissza a XI. községkerületi rabbik közül. A Cionista Szövetség titkára lett.
1950-tõl a Hegedűs Gyula utcai templomkörzet rabbija. 1959-ben foglalta el az előző rabbi, Katona József tragikusan korai halálával elárvult Dohány utcai rabbi-széket. Ezt a tisztséget 1972-ig tölti be. A Magyar Izraeliták Országos Képviseleténél vallásügyi tanácsos és elöljáró. 1971-ben Mannheimbe költözött, majd az 1980-as években Münchenben telepedett le és ott is halt meg 1986-ban.
1947-ban jelent meg kislánya, Judit és a családja elvesztése fölött érzett fájdalmában írt drámai előszavú könyve Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben címmel. Az előszó az alábbiakban olvasható.
