Kápolnás-Nyék, öt perc!

1904. július 17-e vasárnapra esett, és nagyon meleg volt. Délután megállt Kápolnás-Nyéken a Budapestről Székesfehérvárra tartó személyvonat. A gyorsvonat meg sem állt volna. A vonatvezető elkiáltotta: Kápolnás-Nyék, öt perc! Az utasok kinéztek az ablakon, nem láttak semmit, visszaültek. Öt perc múlva a vonat ment tovább. Így megy ez.

Ketten szálltak le. Dr. Dudek János nyitrai katolikus pap, a nyitrai felső leányiskola igazgatója, meg a barátja, dr. Tóth János. Dudek négy héttel később megírta az utat a Nyitramegyei Szemlében, abban a lapban, amelyet korábban öt évig ő maga szerkesztett. A cikk címe: Vörösmartyéknál. Ami alább következik, onnan való, ahol nem jelezzük másként.

Ki volt ő? Aranyosmaróton született, Bars vármegyében, 1858. július 22-én. Budapesten tanult teológiát, 1881-ben pappá szentelték. Káplán volt Bánban, aztán a nyitrai papnevelde filozófiatanára, később a kisszeminárium lelki vezetője és dogmatikatanára. 1895 és 1900 között ő szerkesztette a Nyitramegyei Szemlét. 1900-tól a nyitrai felső leányiskola igazgatója volt. Két kötetben írta meg A keresztény vallás apológiáját. Két kötetben védte meg a kereszténységet. Kápolnás-Nyéken egy fiúcskától kellett megkérdeznie az utat.

Vitatkozni is szeretett. A konzervatív katolikus teológia embere volt, és Prohászka Ottokárral is vitába szállt, pedig őt magát „nyitramegyei Prohászkaként” emlegették. 1904-ben, abban az évben, amikor Nyéken útbaigazítást kért, kritikai tanulmányokat adott ki Acsády Ignác A magyar birodalom története című munkájáról. 1906-tól haláláig a budapesti egyetemen tanított ágazatos hittant, 1908 és 1914 között a hittudományi kar dékánja volt, 1907-től peturi címzetes apát. 1916. április 19-én halt meg Budapesten, ötvenhét évesen. Utolsó könyve, a De Deo uno et trino, két évvel később jelent meg. Az egy és háromságos Istenről szól.

A vonaton sokan ültek. Dudek szerint üdülőhelyet mentek keresni. Eszükbe sem jutott, hogy Nyéken valakit is lehet keresni. Pedig itt született 1800-ban a Szózat költője. Ezt 1904-ben minden iskolás tudta. Az állomás nem tudta.

Nem volt ott tábla. Nem volt bérkocsi. Az állomásfőnök nem mutatkozott; Dudek úgy vélte, a hőség tartotta bent a hivatalában. Volt egy vasúti szolga. Dudek a kezébe adta a táskáját, és megkérdezte, merre van Puszta-Nyék. A válasz: ez kérem Kápolnás-Nyék.

Itt kezdődött a baj. A könyvek azt tanították, hogy Vörösmarty Puszta-Nyéken született. Az állomás Kápolnás-Nyéket mondott. A vasúti szolga egy harmadik dolgot: menjenek be a faluba, negyedóra, ott majd megmondják.

A faluban annyit mondtak meg, hogy a vágányon túl, egy dombon van a ház. Dudek megkérdezte, miféle uraság lakik a faluban. A méltóságos úr, felelte az atyafi, ott, ahol a nagy kerítés van. A nevét nem tudta. Végül két úrfi igazította útba őket, elég hűvösen. Dudek ezt jegyezte fel róluk: Nyék népe magyar ugyan, de nem éppen barátságos. Ezt a mondatot most csak idézzük. Aláírni nem kell.

Egy fiúcska is segített. Azt mondta, a falun túl van egy ház, amelyet urak szoktak felkeresni. Az urak ekkor már egy órája keresték.

Lefelé menet szembejött velük egy csorda. Ami addig tiszta maradt a ruhájukon, azt a szarvasmarha beporozta. A dombra kapaszkodva Dudek megkérdezte a barátját, van-e még benne kiizzadnivaló. Belőle már minden a ruhájában volt. Hozzátette, hogy Kolumbusz sem dolgozott meg sokkal jobban Amerikáért. Ez túlzás. A por viszont valódi volt.

A dombon kert állt, a kapuja zárva. Bementek. Az angolkertben öreg házaspár ült a padon. Az asszony egy fa alá futott, hogy lefogja a kölykes kutyát. Az úr vadászruhában jött eléjük. Ott Károly volt, nyugalmazott miniszteri osztálytanácsos, a ház gazdája. Szívesen fogadta őket. Ezt fel kell jegyezni, mert aznap ő volt az első.

A házon két emléktábla volt. Egy régebbi, sárgás, Dudek emlékezete szerint a hatvanas évekből, és egy szürke márvány. Ez utóbbit 1900. december 1-jén avatták, a születés századik évfordulóján. A Nemzeti Örökség Intézete szerint ezrek jöttek el, köztük Széll Kálmán miniszterelnök. Három és fél évvel később egy nyitrai pap egy fiúcskától kérdezte meg az utat. Így megy ez.

Ott úr megmutatta a szobát. Elölről befelé a második. Itt született a nemzeti költő, mondta. Dudek fohászt küldött az ég felé: adjon a nemzetnek megint egy ekkora embert, mert ébresztőre volna szükség.

Van itt egy apróság. A mai emlékház saját ismertetője szerint Vörösmarty nem ebben a házban született. A család akkor költözött ide, amikor ő már elmúlt egyéves, és tíz évig laktak itt. A szoba tehát szoba volt, csak nem az a szoba. A fohász ettől még célba ért. Az ég nem kéri el a helyrajzi számot.

Ott úr azt is elmondta, hogy a birtok a tagosításkor jutott hozzá a Nádasdyaktól. Az emlékház szerint 1884 őszén vette meg, feleségével, Dickmayer Vilmával, 118 kataszteri holddal együtt. Hogy a két változat hogyan fér össze, azt a források nem részletezik.

Dudek hosszan írt a költő anyjáról, Csáty Annáról is. Nyék orvosa volt, diploma nélkül. Szárított gyógyfüvei voltak, maga készítette kenőcsei, értett a szembajokhoz és a csonttöréshez. Nem múlt el nap, hogy ne állt volna valaki a tornácán. „Ez, úgylátszik, már mind feledésbe ment” – írta Dudek. Aztán megkockáztatott egy magyarázatot: a kálvinista nyékieknek talán azért nem büszkeségük a költő, mert pápista volt. Dudek katolikus pap volt. A gyanú tőle nem meglepő. Bizonyíték nem tartozott hozzá.

Visszafelé az állomáson semmit sem lehetett inni. Találtak egy kerekes kutat. Tóth húzta, Dudek pedig gyerekkora óta először a vödörből ivott. Késő este továbbmentek Székesfehérvárra.

A Nyitramegyei Szemle ugyanazon oldalán, a bal felső sarokban, egy rövid hír áll. Egy uszori béres fogadást kötött, hogy egy ültében megeszik száz barackot, rá egy korsó vizet. Megette, megitta, összeesett, meghalt. Dudek csak vizet ivott. Még tizenkét évig élt. Így megy ez.

A házat később a Kresz család örökölte, nyári lakként használták. 1948-ban Kresz Mária néprajzkutató a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, azzal a kikötéssel, hogy emlékház legyen belőle. Az első kiállítás 1952-ben nyílt. 2018 és 2020 között felújították. Ma öt teremben mutatja be a költőt, a parkban pedig ő és felesége, Csajághy Laura áll szoborban.

A vonat ma is megáll Kápolnásnyéken.

Öt perc kevés. Szálljatok le.

Források: Dudek János: Vörösmartyéknál. Nyitramegyei Szemle, XII. évf. 33. sz., 1904. augusztus 14., 6–7. o.; Nemzeti Örökség Intézete: Kápolnásnyék, Vörösmarty Mihály Emlékház (intezet.nori.gov.hu); vorosmartyemlekhaz.hu; Magyar Katolikus Lexikon: Dudek János; Wikipédia: Dudek János; kapolnasnyek.info