Egy miniszteri tanácsos

"Vértesaljai egyházmegyének volt főgondnoka, volt fejérmegyei alispán, előbb műszaki főtanácsos, Kápolnásnyék díszpolgára 92 éves korában jobblétre szenderült s a mult vasárnap helyezték porrészeit örök nyugalomra a kápolnásnyéki sírkertben."

E szavakkal kezdődik az 1913. július 13-án megjelent Protestáns egyházi és iskolai lapok 56. évfolyamának 28. számában az a nekrológ, amely falunk egykor híres személyéről szólt.

A család

Kenessey (Kenesei) egy ősnemes család, melynek nemességét II. Ferdinánd király 1626-ban megújította. Veszprém vármegye Kenese községből származnak. Királyi adományt nyertekek Kenesén kívül Pápa, Küngös, Csajágh, Balatonfőkajár, Mezőszentgyörgy, Litér, Szilasbalhás, Megyer, Köttse, Csicsal, Fiad és Mezőlak községekre és 1848 előtt Fehér, Győr, Tolna, Sopron, Somogy, Zala vármegyékben majd később Pest vármegyében is több birtokot szereztek. Ez utóbbiban Istvánt Veszprém vármegye bizonyítványa alapján Pest vármegye nemesei sorába is felveszik.

A család tagjai közül Péter 1625-ben pápai lovashadnagy, István († 1750.) Rákóczi titkára, bizalmas embere, később Veszprém vármegye alispánja, követe, protestáns első tanácsosa. Felesége Drégelyi Szondy Zsuzsánna volt. Antal (1803-1878.) előbb főbíró, majd alispán, korának egyik legkiválóbb jogásza volt. Kálmán miniszteri tanácsos (róla lesz szó a későbbiekben). István huszárőrnagy. Béla erdélyi református püspök. Pongrácz királyi tanácsos. Móricz királyi közjegyző. Ifj. Miklós tartalékos huszárfőhadnagy. Id. Miklós a mezőföldi református egyház főgondnoka, szentmártonkátai birtokos, a balatoni halászati társaság igazgatója, a Ferencz József-rend lovagja. Ifj. Kálmán, hajózási és vasúti főfelügyelő. Ifj. Pongrácz jogtudor, enyingi szolgabiró.

Címerükben kékben, hármas zöld halmon ágaskodó kétfarkú arany oroszlán látható jobbjában kardot, baljában török főt markol.

A miniszteri tanácsos

A család egyik neves tagja, Kenessey Kálmán Kápolnásnyéken született 1822. március 1-jén. Apja Kenessey Zsigmond Fejér megye táblabírája, anyja Bay Anna volt. Vallása református. Iskolai tanulmányait Székesfehérváron, Pesten, majd 1838-tól a Pápai Református Kollégiumba végezte. Az ügyvédi vizsga letételét követően, szülei kívánságára vármegyéje szolgálatába lépett, Fejér megye aljegyzője lett.

1848. szeptember 16-án a Fejér megyében alakult önkéntes nemzetőr csapat hadnagyává választot­ták, mely azután a 2. dunántúli önkéntes nemzetőrzászlóaljba tagolódott be. Az alakulat Kosztolányi Mór dunántúli önkéntes nemzetőr dandárénak kötelékében részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában. November 1-jével Kenessey főhadnagy lett, s ettől kezdve Csány László, a Fel-dunai sereg teljhatalmú kormánybiztosának a segédtisztje volt. Csányi bizonyára elége­dett lehetett tevékenységével, mert amikor 1849 májusában a Szemere- kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztere lett, Kenesseyt neveztette ki az említett minisztérium elnöki titkárává.

A szabadságharc vérbefojtásakor mindössze 27 éves. A kiegyezésig kápolnásnyéki birtokán gazdálkodott. „Kedves Kálmán öcsém! Nem érek rá nagyot kanyarítani — pedig igen nagy szük­ségem volna jó indulatjára — a’ tíz akós hordót kérném ha korán reggel szíves volna saját kocsiján hozzám átkül­deni ...” Aláírás: Vörös­marty. Nyéki szomszédai nem nézték tétlenül a költő szin­te minden anyagi alapot és szakértelmet nélkülöző föld­művelői tevékenységét, ha­nem ki ezzel, ki azzal igye­kezett a segítségére lenni. Közéjük tartozott a levél címzettje is, „Kálmán öcsém”, azaz Kenessey Kál­mán.

1865-ben elfoglalta Fejér vármegye alispáni állását, melyre 1867-ben újból megválasztották, 1868-ban Gorove István osztálytanácsosnak hívta meg a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumba. Emlékezetessé tette hivatalos működését azzal, hogy a kultúrmérnökség létesítése mellett szállt síkra (A kultúrmérnöki intézmény külföldön és meghonosítása hazánkban - Budapest 1879). S talán nem vé­letlen, hogy a Székesfehér­vári Kultúrmérnöki Hivatal a legelsők között jött létre. Nevét gazdasági szakíróként is számon tartják a régebbi lexikonok. Ismereteit a német s az angol szakirodalom útján is gyarapította. Nagy feltűnést keltett Miként gazdálkodjunk? (Pest 1867) c. jutalmazott pályaművével, mely a kis gazdák számára tartalmaz jó tanácsokat. A szántóvető aranyszabályai (Pest 1858) c. szintén jutalmazott pályaművet az országos gazdasági egyesület nagy példányszámban nyomatta és osztotta ki a kisgazdák között.

Betegeskedése miatt kilépett az állami szolgálatból, mely alkalomból miniszteri tanácsosi rangra emelték és a vaskorona-rendet kapta kiváló szolgálatai elismeréséül. Fejér vármegye közgazdasági előadójaként és a Fejér megyei Gazdasági Egyesület alelnökeként működött tovább. E minőségében érde­kes beszámolót írt az 1879-ben Székesfehérváron rende­zett második országos gaz­dakongresszusról, Brunszvik Géza martonvásári minta­uradalmáról. A továbbiakban kápolnásnyéki mintagazdaságát irányította. Irodalmi téren is nagy szorgalommal működött: a szaklapokban közölt sok cikke és a korábban említett művei mellett a következő kiadványokon szerepel szerzőként a neve:

• Mezőgazdasági munkaerő kalamitás (1868);
• Nézetek a hazai halászat ügyében (1869);
• A trágyázás népszerű kézikönyve (1873);
• A búzavetőmag nemesítéséről (1874);
• Gazdasági cselédeink állandósítása (1874);
• Az iskolai takaréktárak (1875);
• A nemesfűz-művelés (1878).

Szülőfalu­járól sem feledkezett meg; többek között „kölcsönös segélyező egyesületet” alapított szövetkezeti alapon, hogy ol­csó kölcsönökkel segítse a helybeliek gazdálkodását. Kápolnásnyék népe szerette és tisztelte őt, élete al­konyán pedig díszpolgárává választotta a község.

Kétszer nősült, felesége előbb Sziklay Franciska, majd 1877-ben Justh Ilona lett, gyermeke azonban nem született. 1913. július 3-án szülőhelyén hunyt el.

Most pedig álljon itt a cikk elején idézett 102 éves nekrológ.

Kenessey Kálmán, a vértesaljai egyházmegyének volt főgondnoka, volt fejérmegyei alispán, előbb műszaki főtanácsos, Kápolnásnyék díszpolgára 92 éves korában jobblétre szenderült s a múlt vasárnap helyezték porrészeit örök nyugalomra a kápolnásnyéki sírkertben. Nagyrabecsülőinek és tisztelőinek nagy serege s országos részvét kísérték utolsó útjára, mert hazánknak és egyházunknak egyaránt hasznos és maradandó alkotásokat hagyott hátra.

Az ő nevéhez fűződik a telefonnak Magyarországon való rendszeresítése és a kultúrmérnökségek létesítése. Mint alispán és mint községének szerető fia, élete javarészét a közügynek szentelte s mindenütt ott volt található, a hol teremteni kellett nem jutalomért, de ember- és ügyszeretetből. Utazásaiból széles látkört és tapasztalást hozva haza, teljes lélekkel igyekezett azt honfitársai javára értékesíteni. Művelte a tudományokat és művészeteket, a miről gazdag könyvtára és képtára tesz tanúságot.

E mellett igazi, vallásos kálvinista ember volt. Hű, imádkozó szívvel szerette egyházunkat és termékeny működési kört talált vallásos buzgósága által vonzatva az egyházi kormányzat körében is. Urházy Sándor kápolnásnyéki ref. lelkész hatalmas gyászbeszédében méltán mutatott rá arra, hogy hű ember volt mind halálig, mert hű volt ezredéhez, a melynek kötelékében a hazáért harcolt, hű volt családjához, hű volt hazájához, megyéjéhez és féltve szeretett községéhez, a mely díszpolgárává választotta. Hű volt a tudományhoz, irodalomhoz, de leghívebb volt egyházához és hitéhez, a melynek sorsát hivalkodás nélkül dolgozva hordozta szívén.

S mindezekért bizonyossággal csendülnek meg fülünkben János apostol biztató szavai, hogy elnyerte az élet koronáját. De remegő szívvel gondolunk arra, hogy egy „fénylő fáklya végig égett" s ezzel egy értékes, igaz emberrel lett kevesebb. Virrasszon sírján hű emlékezet!

Protestáns egyházi és iskolai lapok – 56. évfolyam – 1913.
440. 1913-07-13 / 28. szám (442. oldal)

A kápolnásnyéki sírbolt

A fent leírtakkal ellentétben sem a temetői nyilvántartásban, sem magában a temetőben nincs nyoma Kenessey Kálmánnak. A családi sírbolt a rajta elhelyezett márványtábla szerint csak nagybátyjának Kenessey Károlynak és családtagjainak (feleségének Sigray Amáliának, fiának Lajosnak, menyének Sárközy Albertine-nek és három unokájának Istvánnak, Lászlónak és Johannának ) földi maradványait rejti. A kripta mellett található még Kensessey Kálmán édesapjának Kenessey Zsigmond Fejér vármegye egykori táblabírájának síremléke, valamint az előbb említett nagybácsi egy másik unokájának, Kenessey Cecíliának sírköve.

Források:

Magyar Elektronikus Könyvtár

Arcanum Adatbázis Kft. Közgyűjteményi Könyvtár

Kenessey Aurél: Családunk története (2004)

Kupi László: Kápolnásnyék története (2000)