"Nem a legutolsó élvezet az evéstől és ivástól kipirult arcok között házigazdának lenni, kínálgatni a menyecskeképű almákat, párolgó feketéket, ügyelni a kiürített poharakra, eltalálni a vendég óhajtását, kellemetes, mindenkinek hízelgő témákat tartani felszínen, kártyát adni a kártyásoknak, a hervatag szépasszonyoknak választékos udvarlót, a tudó mellé buta embert ültetni, a vitatkozóhoz méltó ellenfelet, a férjhez kívánkozó leánykához örökös vőlegényt, a zenélőhöz partnert, vénasszonyhoz pletykás szomszédot, szomorú vendéghez víg hahotázót, gondoskodni bohókás pohárköszöntőről, mindig könnyű lábú táncosról, költőről, aki verseit elszavalja, muzsikusról, aki előveszi hangszerét. Ó, nem utolsó dolog baráti hangulatba ringatott férfiakkal és megelégedett nőkkel kezet fogni, midőn éjfélt kongatnak, a toronyórák és a vendégek hazafelé szállingóznak." Így ír a magyaros vendégszeretetről Krúdy Gyula az Álmoskönyvében. A XIX. század második felében a kápolnásnyéki nagyvendéglőt vezető Szénásy Mihály vajon hasonlóan gondolhatta?
Szép és különösen ritka jubileumot ült 1901. július 3-án Kápolnásnyék lakossága. Szénásy Mihály a községnek, de az egész akkori vármegyének is köztiszteletben álló népszerű tagja ezen a napon ünnepelte félszázados évfordulóját annak, hogy Kápolnásnyéken vendéglős ipart folytat. Ötven esztendős cég volt az övé, vajon hány vendéglős tudja ezt elmondani magáról?
Szénásy Mihály, mint fiatal ember került Kápolnásnyékre, ahol a Vértessy család védő szárnyai alatt kezdte meg pályafutását. Az 1848-49. évi szabadságharc őt is a harctérre szólította, s mint honvéd számos csatában vett részt, több sebet is kapott. A szabadságharc lezajlása után ismét visszatért a községbe, s miután józanság és becsületes munkássága által magának számos jó barátot szerzett, 1861. évben a mai nagy vendéglő önálló vezetését vette át.
A szomorú időkben a környék lakossága nála gyűlt össze sírva vigadni, s azóta Szénásy tisztesség és becsületben megőszülve szolgálta ki vendégeit, úgy, hogy abban a korban megtestesítője lett az igazi magyar vendéglősnek, aki a hozzá érkezőket elsősorban vendégnek nézte s csak azután üzletfélnek. A község lakossága lassanként meg is választotta őt közgyámnak, pénztárnoknak és képviselőnek.
Az ünnepély alkalmával — mint azt a Székesfehérvár és Vidéke tudósítója írja — a derék vendéglős 60 terítékes bankettre hívta meg régi és új vendégeit, illetőleg barátait. Jelen voltak azon: Kenessey Kálmán miniszteri tanácsos, özv. Vértessy Józsefné, Urházy Sándor református lelkész, a községi elöljáróság és képviselő bizottság tagjai, valamint számos községi polgár, továbbá a szomszédos községekből: Kolonics Károly plébános, Decsy Károly református lelkész, Dr. Späth Henrik, Tóth Imre, Schwarcz Fülöp, Klein Lajos, Weisz József stb.
A vacsora alatt Urházy Sándor ev. ref. lelkész üdvözölte a könnyekig meghatott ősz férfiút. A szívből fakadó beszéd hatása alatt a jubiláns és hozzátartozói, valamint özv. Vértessy Józsefné úrnőnek is - ki az ünnepeltet gyámfiaként szerette - szemébe örömkönnyek ragyogtak, a jelenlevő vendégek pedig szűnni nem akaró éljenzéssel adtak kifejezést az ünnepelt iránti nagyrabecsülésüknek. Felköszöntőt mondtak még: Decsy Károly és Kutassy Endre szintén a jubilánsra és az utóbbi a jelen volt Kenessey Kálmánra, többen az ünnepelt családjára, míg Marton László, Meszleny Pál országgyűlési képviselő, Cseh Mihály és mások üdvözlő levelét olvasta fel, végezetül pedig ez alkalomra írt költeményét szavalta el nagy tetszés mellett.
Hol helyezkedett el ez a nagyvendéglő? Maradt-e még valami belőle a jelenkornak?
Károly János, Fejér vármegye történetének írója, műve 1901-ben megjelent IV. kötetében ír a nyéki kápolna legendájáról, ebben található egy utalás a nagyvendéglőre. „Az, hogy Nyéknek Kápolnás-Nyék a neve, még nem bír bizonyító erővel. Kápolnája volt kétségkívül Nyéknek, s ez a vélemény szerint ott állott abban a sarokban, amelyet a Fejérvár-budai országút és a Kis-Velencéről jövő út találkozása képez, a nagyvendéglő déli vége átellenben. És ezen kápolnánál fogva neveztetett is el későbbi időkben Kápolnás-Nyéknek...”
Az 1819 és 1869 között végzett második, és az 1872 és 1884 között végzett harmadik katonai felmérés térképein jól látszanak a falu szélén, a fent megjelölt útkereszteződésben a nagyvendéglő és kapcsolódó épületei. Az 1884-ben készült részletes kataszteri térképen még pontosabban kivehető az említett épületegyüttes. A térképeken piros nyíl jelöli a helyet.
A nagyvendéglő első említése az írott sajtóban a Budapesti Híradó 1846. március 6-i, pénteki számában található az interneten elérhető források szerint. Egy hirdetés jelent meg ekkor a lapban, mely szerint a kápolnásnyéki közbirtokosság haszonbérbe adja a Buda-Székesfehérvár országúton lévő vendégfogadóit és a településhez tartozó italmérési jogokat Nyéken és Pettenden.
"A’ buda-fejérvári országútban Pesttől 4, Fehérvártól 2 órányira fekvő k. nyéki pusztának öszvesített, ’s két vendéglőben, egy csárdában, — úgy szinte Pesthez 1/2 órával közelebb ugyanazon vonalban fekvő Pettend puszta — egy vendégfogadó, ’s egy csárdában gyakorolható korcsmálási joga, folyó évi Sz. György naptól kezdve 3 vagy 6 évre martius 22-dikén Nyéken d. e. 9 órakor a’ nagy vendégfogadóban, árverés útján, az illendő bánatpénzzel ellátott többet ígérőnek haszonbérbe adandó. A’ feltételek iránt értekezhetni Szőke Dániel gondnok úrral Nyéken."
Több újságban lehet ezekre az ingatlanokra és jogokra vonatkozó hirdetéseket találni az 1800-as évek második feléből. Ezekből megállapítható, hogy hároméves időtartamra szóltak a szerződések. Az 1857-es felhívásnak egyik érdekessége, hogy ebből megtudható: a nagyvendéglő udvarában létezett egy izraelita vendéglő is.
1876. július 22-re virradóra ismeretlen okból tűz ütött ki a nagyvendéglőben, s a két istálló épületet a benne levő takarmánnyal, öt lóval, három csikóval együtt porrá hamvasztotta.
Egy velencei lakos így fogalmazta meg véleményét az esettel kapcsolatban: “Szomorú dolog lesz az, s még szomorúbb és elítélendő dolog, hogy a nyékiek alamuszisága, s lustasága folytán — mert későn érkeztek segélyre — a lovakat már nem lehetett a veszélyből kimenteni, s a tűzoltók között többnyire velenceiek voltak láthatók.
Szégyen lesz ez Nyék község intelligens embereire is annál inkább, mivel más vígabb eseteknél az elsőbbségi jogot maguknak szokták fenntartani; szégyen egyszersmind a szomszéd falu összes lakosságára, hogy az esetet a velenceiek előbb észrevették, s előbb érkeztek a helyszínére. — Önöktől uraim úgy látszik rabolhatnának egyenként, s mégsem vennék észre! — Hát ilyen lábon áll ott a közbiztonság?!”
1880. február 18-i számában adott hírt arról a Székesfehérvár és Vidéke, hogy Veisz Antal 26 éves pincér, aki akkor már három éve a nagyvendéglő alkalmazottja volt, s mindenki rokonszenvét bírta, a vendéglő padlásán kötél által véget vetett életének. Az öngyilkosság előtt egy órával még jó kedvvel ebédelt. Tettének okára nem derült fény.
1882. augusztus 20-án délután 4 órakor Benkő József béresgazda vezetése alatt 12 perkátai béres aratórésszel (szerk.: a learatott gabonának valamely szerződésben meghatározott hányada, amelyet a bérmunkában dolgozó arató munkabér fejében kap.) érkezett Szénásy Mihály nagyvendéglőjébe. A borozgatókhoz csatlakozott később két társával Ősi István alsószentiváni csősz is, aki verekedést kezdett s két vendéget a nála levő fokossal véresre vert, a vendéglőst pedig, mert nem akart neki bort adni, leütéssel fenyegette. A helyszínről elmenekült, a nyomába szegődő pandúrokkal is összetűzésbe került, de végül elfogták a garázdálkodókat.
1884. szeptemberében egy vidámabb hír jelent meg a Budapesti Hírlapban. Tóth Imre e hónap 23-án vezette oltárhoz Kápolnásnyéken Szénásy Emma kisasszonyt, Szénásy Mihály leányát.
A XIX. század utolsó évtizedében és a XX. század első éveiben folyamatosan jelentek meg híradások, hogy a nagyvendéglőben az önkéntes tűzoltó egylet, a római katolikus és az izraelita iskolaszék, a kápolnásnyéki szegények támogatására számos bált, táncmulatságot rendeztek, melyekre nem csak a helyi, de a környékbeli, szomszédos települések fontos személyei is ellátogattak. Az intézmény helyt adott különböző árveréseknek is.
Kápolnásnyék 1901. november 22-én igazi szeretetről és háláról tanúskodó ünnepet ült: a helyi orvost, Kremnitzky Ferencet működésének negyvenedik évfordulója alkalmából köszöntötték fel. Kremnitzky Ferenc nemcsak jeles orvos volt, hanem kitűnő emberbarát is, aki testi és anyagi bajaiban önzetlenül támogatta — különösen a szegényebb — pácienseit. Negyven évi szolgálatának emlékére a községházán díszgyűlést tartottak, este pedig fényes bankettet a nagyvendéglőben, hol lelkesen ünnepelték a jubilánst.
1911. első felében aztán több hirdetés is megjelent országos lapokban, hogy Kápolnásnyéken a Szénásy-féle jóforgalmú, régi, messze vidéken ismert nagyvendéglő a tulajdonos előrehaladott kora miatt berendezéssel együtt eladó.
Valószínűleg sikerült értékesíteni a vendéglőt, de hat évvel később, 1917. augusztusában egy Györe Gyula nevű úriember próbálta meg ismét eladni azt. „BESZÁLLÓ nagyvendéglő, 8 szobával, táncteremmel. különálló lakházzal, 4 szobával, mellékhelyiséggel, sok gazdasági épülettel, díszkerttel, gazdasági célra is igen alkalmas, Fejér megyében, Kápolnásnyéken, a déli vasút fővonalán, gyorsvonatok is megállnak, 40.000 koronáért eladó.”
Az utolsó újsághír 1937. februárjában jelent meg a nagyvendéglőről, mely szerint választási gyűlést tartottak ott Griger Miklós mellett, aki alapító tagja volt a legitimista Nemzeti Néppártnak.
A második világháborúban minden bizonnyal megsérült a főépület, amiből a későbbiekben egy nagyobb és egy kisebb épületet alakítottak ki, ez utóbbiból családi ház lett. A nagyvendéglőhöz tartozó földterületet több részre osztották, értékesítették a későbbi tulajdonosok. A nagyobb épület a földhivatali nyilvántartás szerint 1965-ben öröklés és ajándékozás címén került a Dorsich család tulajdonába. A Fő u. 3-5. szám alatt álló épületben élt 1990. augusztus 7-én bekövetkezett haláláig dr. Dorsich István körzeti főorvos. 2015-ben a család értékesítette az ingatlan, melyben jelenleg az Őszilomb Idősek Otthona működik.
