A séta megéri

Száz éve, 1926. május 20-án hunyt el szarvasi Sebes Ferenc honvéd ezredes, aki a kápolnásnyéki zsidó temetőben nyugszik.

Ide hallgassatok.

Kápolnásnyéken, a zsidó temető legelején áll egy sírkő. Ez áll rajta: szarvasi Sebess Lipót Ferenc. Az ember, aki alatta fekszik, száz éve halott. Így megy ez.

Pécsett halt meg, 1926. május 20-án. Hatvankilenc éves volt. A Honvédelem című lap két héttel később három sort szentelt neki. Nyugalmazott ezredes, több rendjel tulajdonosa. Ennyi fért három sorba. A többi nem fért bele. A többi ide fér.

Szarvason született, 1856. július 25-én. Spät Lipótnak hívták. Negyedik volt Spät Jakab és Schreiber Kati tizenegy gyermeke közül. Az apa 1848-ban honvéd volt. Hogy tizenegy gyerek mellett miből taníttatott kettőt, arról a források hallgatnak. A források sok mindenről hallgatnak.

Henrikből orvos lett. Lipótból katona. Az orvosi pálya akkoriban nyitva állt egy zsidó fiú előtt. A tisztikar nem. A tisztikart a dzsentri őrizte, mint kutya a csontot.

Aztán 1867-ben az országgyűlés hozott egy törvényt az izraeliták egyenjogúságáról. Két paragrafus az egész. Az első kimondja, hogy az ország izraelita lakosai minden polgári és politikai jogban egyenlők a keresztényekkel. A második hatályon kívül helyez minden ezzel ellenkező törvényt, szokást és rendeletet. Két paragrafus. Ennyi kellett. Pontosabban: ennyi kellett volna.

Spät Lipótot 1882. szeptember elsején avatták hadapróddá a Ludovika Akadémián. Huszonhat éves volt. A Yad Vashem intézet és a családi emlékezet szerint ő volt az akadémia első zsidó végzettje. Az ilyesmit a családok megjegyzik. Hat héttel később már Boszniában szolgált, Gradiskában. Aztán Karcagon. Aztán Belováron. A Monarchia szerette mozgatni a tisztjeit. A tisztek erről nem nyilatkoztak.

1897 februárjában, immár fővárosi századosként, engedélyt kapott a névváltoztatásra. A Spät németül azt jelenti: késő. A Sebes magyarul azt jelenti: gyors. A hadsereg ettől még nem sietett vele.

Egy anekdota maradt fenn arról, hogyan fogadta a tisztikar. Kőbányai János mesélte el, hetven évvel később, a sírja fölött. Az ezredes arcán forradás volt. Párbajból származott. Valaki kétségbe vonta, hogy közéjük tartozik. Az illető fülét levágta. Az illetőt később megfosztották tiszti rangjától. Több kérdés nem érkezett.

1903-ban a pécsi honvéd csapatkórházhoz vezényelték, gazdászatkezelő tisztnek. Ez magyarul raktárost jelent. Lepedők, köpenyek, ellátmány. A nyilvántartás szerint „létszámon felüli” volt. Ez a hivatal nyelvén annyit tesz: megvan, de jobb volna, ha nem volna. Tíz évig nem léptették elő. Tíz évig nem dicsérték meg. Hogy miért, azt a Rendeleti Közlöny nem írja. A Rendeleti Közlöny csak azt írja, mi történt. Azt nem, hogy miért történt. Erre való a történelem többi része.

Aztán kitört a világháború. Az országnak csapás volt. A pécsi raktárosnak, ötvennyolc évesen, bizonyítási lehetőség. Ezen érdemes elgondolkodni, mert ennél szomorúbb mondat kevés van ebben a történetben.

A pécsi IX/19. népfölkelő zászlóalj parancsnokaként végigharcolta a szerb, az orosz és az olasz frontot. 1915 novemberében alezredes lett, és megkapta a Signum Laudist. 1916 februárjában a montenegrói Lovćen elfoglalásáért — a csúcs 1747 méter magas, és nem akarta, hogy elfoglalják — maga a király tüntette ki a Vaskorona-rend III. osztályával. Személyesen. A raktárost. 1918 februárjában nemességet kapott, „szarvasi” előnévvel, a bejegyzés szerint díjmentesen. A Monarchiában a dicsőségnek tarifája volt. Akinek elengedték, az megszolgálta.

Kőbányai János ezt úgy fogalmazta meg a sírnál: a magyar zsidóság vérrel fizette meg a beléptidíjat a véglegesnek hitt otthonáért. A pénztár később mégis érvénytelenítette a jegyet. De ne szaladjunk előre.

1920-ban az idős tiszt átesett az igazolóeljáráson. 1922 októberében, címzetes ezredesként, engedélyt kapott, hogy viselje utolsó csapatteste egyenruháját. Ez az utolsó hivatalos bejegyzés róla. Egy engedély, hogy hordhatja a mundért. Odakint a korszellem már másféle mundérokat próbálgatott.

Élni Kápolnásnyékre jött, az öccséhez, dr. Spät Henrik körorvoshoz. Saját családja nem volt. Meghalni visszament Pécsre, abba a városba, ahol tíz évig számolta a köpenyeket. A sorsnak van humora, csak nem mindig jó. A korabeli visszaemlékezés szerint a község és a környék egyik legtiszteltebb embereként temették el, itt, a nyéki zsidó temetőben. A temetőt héberül bét há-hájimnak hívják. Élet házának. Így megy ez.

Henrik négy évvel élte túl. Mellette fekszik. Így megy ez.

Henrik két fia orvos lett. Istvánból híres tudós; a bőrgyógyászat ma is őrzi a nevét, Spät-kórnak hívnak egy betegséget. Imre a környék betegeit örökölte. 1944-ben a betegei ki akarták húzni a deportáló vonatból. Hálából is, meg hát orvos nélkül sem akartak maradni. Imre zsebében ott volt a mentesítő papír. Felszállt a marhavagonba. A vagonban ült a felesége, ültek a gyerekei, ült Kápolnásnyék egész zsidósága. Erre nem lehet azt mondani, hogy így megy ez. Ez nem ment. Ezt csinálták.

A sír aztán évtizedekre eltűnt a gyom alatt, az egész temetővel együtt. 1996-ban Györkei Jenő tanulmánya a Múlt és Jövő folyóiratban felidézte az ezredes alakját. Szénási Jonatán Sándor református lelkész megkereste és rendbe hozatta a sírkövet. Június 16-án katonai pompával emlékeztek meg a halála hetvenedik évfordulójáról. Eljött Preininger Ambrus vezérőrnagy és Somorjai Béla polgármester. A sírnál egymás mellett állt egy katolikus tábori plébános, egy református tábori lelkész és a tábori rabbinátus képviselője. A Monarchia ezt élőben sosem tudta így összehozni. Egy nyéki sír fölött összejött. Hetven év kellett hozzá, meg egy lelkész, aki vette a fáradságot. Azóta minden évben megemlékeznek itt a falu elhurcolt zsidóságáról is.

Idén, 2026. június 14-én megint összejöttek. A MAZSIHISZ képviseletében eljött dr. Zima András, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Kupi László alpolgármester ismertette a megemlékezőkkel az ezredes életútját — azt, ami egykor három sorba nem fért bele. Totha Péter Joel tábori főrabbi méltatást írt róla; a főrabbi nem tudott jelen lenni, így Szénási Jonatán Sándor lelkipásztor olvasta fel. Az alpolgármester és Szegedi Attila honvéd hagyományőrző megkoszorúzta a sírt. A megemlékezés Fekete Dániel kántor és Barabás László rabbijelölt szolgálatával ért véget. Száz év kellett hozzá.

Most 2026 júniusa van. A temetőig a falu közepéről rövid séta az út. A kő áll. A név olvasható. Az ember megáll előtte, számol: száz év. Aztán hazamegy, mert élni kell, és pontosan ez az, amit ez a sír tanácsol.

Ide hallgassatok: a séta megéri.