A közösségi oldalakon fellelt bemutatkozások, programok olvashatók itt egy helyen. A lista elején a polgármester-jelöltek szerepelnek, utána a képviselő-jelöltek ABC-sorrendben.
A tartalom folyamatosan frissül.

Polgármester-jelölt, FIDESZ, KDNP.
Családommal 44 éve élünk Kápolnásnyéken. Képviselőként és rövid ideig alpolgármesterként összesen ötödik éve igyekszem szolgálni szeretett településünket. Tudom, a jelenlegi képviselőtestületben sokszor egyedül maradtam egyértelmű véleményemmel. Mégis sokan tartották bennem a lelket, mondván, a napnál is világosabb, hogy nekem volt igazam, hogy velem értenek egyet. Ez idő alatt, minden támadás és megaláztatás ellenére, minden erőmmel azért dolgozom, hogy a Kápolnásnyéken élőknek jobb legyen.
Meggyőződésem, hogy ezt a munkát a településünk polgármestereként lehet igazán hatékonyan, eredményesen elvégezni. Az itt élők véleményét, igényeit, elképzeléseit előtérbe helyezve, nem csak egy szűk érdekkör véleményére alapozva, hanem közös akarattal, közös gondolkodással lehet kialakítani azt a településfejlesztési programot, ami Kápolnásnyéket virágzó, korszerű közösséggé teszi újra. Hiszem, hogy összefogással képesek vagyunk az ácsárkodások helyett tenni szeretett községünkért, megőrizve értékeinket.
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeként számítok az Önök javaslataira, építő gondolataira ezen program kialakításában. Ezért munkatársaimmal az elkövetkező hetekben személyesen is szeretnénk felkeresni Önt és kedves családját.
Megérett az idő a változásra. Kápolnásnyéket csak az itt élő emberek elszántsága és a közösségszervező hite előre vinni. Önnel együtt hiszem: közös terveink megvalósítására most van a lehetőség. Előre is köszönöm együttműködését, segítő támogatását. Fogjunk össze szeretett közösségünkért!

Polgármester-jelölt, független
56 éves vagyok, 32 éve Kápolnásnyéken élek. Két felnőtt gyermek édesapja és boldog nagypapa vagyok. Feleségemmel 1999-ben megalapítottuk közös cégünket (TÓ-VILL Bt.), amely a régió legjobban prosperáló vállalkozása lett. A vállalkozói szférában szerzett tapasztalataimat és kapcsolati tőkémet kezdetben képviselőként, 2014. októberétől polgármesterként sikerrel kamatoztatom a település érdekében.
A 2019-es Önkormányzati választást követően szeretném tovább folytatni eddigi munkámat. Örömmel tölt el településünk növekvő népszerűsége és a lakosságszám gyarapodása, mely nehéz, de egyben szép és kihívást jelentő feladatok megoldását jelenti a számomra a jelenben, és reményeim szerint a jövőben is.
Ezek közül is a legfontosabbak:
Bölcsőde: 48 férőhelyes új bölcsőde létesítése (pályázataink döntésre várnak), illetve alternatív megoldások keresése.
Óvodai csoportbővítés. óvodafejlesztés: a növekvő gyermeklétszám miatt további csoportok létrehozása (7. és B. csoport), az óvodai játszóudvar fejlesztése. Ezen pályázataink is döntésre várnak.
Iskolai főzőkonyha: teljeskörű felújítás annak érdekében, hogy továbbra is helyben készült ételt kapjanak óvodásaink, iskolásaink és a rászoruló idősek is.
Közművesítés: a közmű nélküli utcák teljes közművel történő ellátása.
Utak. járdák a nem szilárd útburkolatú utakhoz tervek készítése. Járdák építése és felújítása, közterületek felújítása és a szükséges helyen felszíni vízelvezető rendszer kiépítése.
Közbiztonság: a közbiztonság érdekében a meglévő térfigyelő kamerarendszer bővítése és korszerűsítése. Új közvilágítási hálózat kiépítése a szükséges helyeken, az elavult közvilágítási lámpatestek cseréje modern energiatakarékos LED-es rendszerre.
Szelektív hulladékgyűjtés: ismételt bevezetése heti 1 alkalommal, zárt területen, felügyelet mellett.
Zöldhulladék hasznosítás: levegőszennyezés elkerülése érdekében lehetőség biztosítása a lakosság számára, hogy havonta 1 alkalommal térítésmentesen az önkormányzat kijelölt területére szállítsa a zöldhulladékot, ahol az ágaprítóval feldolgozásra kerül.
Napelempark: intézményeink energiaszükségletének megújuló energiaforrással történő biztosítása, mely csökkenti költségeinket és zöldebbé teszi településünket.
Pályázatok: pályázati lehetőségek kiaknázása, amely az itt élő emberek életminőségét, komfortérzetét javíthatja, Kápolnásnyék tovább fejlődését jelentheti.
Hiszem, hogy közösen a települést még szebbé és élhetőbbé tudjuk tenni!
Megtisztelő bizalmuk egyben azt a komoly felelősséget rója rám, hogy továbbra is a legjobb tudásommal, minden erőmmel és igyekezetemmel, hitelesen képviseljem valamennyi Kápolnásnyéken élő polgár érdekét.
SZAVAZZON A FEJLŐDÉSRE, SZAVAZZON A FOLYTATÁSRA!

Egyéni listás jelölt, független.
Tisztelt Választópolgárok!
Ballér István, 70 éves kápolnásnyéki lakos vagyok, és a 2019-es önkormányzati választásokon független képviselőjelöltként kívánok indulni. Kápolnásnyéken születtem és családot is itt alapítottam. Házasságomból 2 fiúgyermek született, majd a későbbiekben 4 unokám is.
Évek óta segítem és támogatom a település labdarúgó szakosztályának működését, rendszeresen részt veszek a községi rendezvényeken. Jelenleg képviselőként segítem az önkormányzat munkáját. Sokat beszélgetek a település lakóival, akik bizalommal vannak irántam, ismerem jól gondjaikat, problémáikat. Megválasztásom esetén jól tudnám képviselni a lakosság igényeit, mind a nyugdíjas, mind a fiatalabb korosztály tekintetében.
Programomnak legfontosabbnak tartott elemei:
Közlekedésbiztonság szempontjából nagyon fontos az utak, a járdák és az árkok folyamatos rendbetétele. Javítani kell a közbiztonságot, támogatni a polgárőrséget, és kiterjeszteni a köztéri kamerarendszert. A legszükségesebb feladat, hogy településünk minden gyermeke megfelelő bölcsődei, óvodai és iskolai ellátáshoz jusson. Fontosnak tartom, hogy a település fejlődjön és szépüljön, szeressék és óvják lakókörnyezetüket az itt élő családok. Több száz polgárral vettem fel a kapcsolatot, az általuk jelzett problémákat továbbítottam a képviselő-testület felé és együtt kerestük a megoldásokat.
Kérem tiszteljenek meg bizalmukkal és szavazataikkal segítsenek abban, hogy aktívan, és eredményesen részt vehessek az önkormányzat munkájában.

Egyéni listás jelölt, független.
Nyugállományba vonulásom óta, 25 éve feleségemmel együtt itt élek Kápolnásnyéken. Három fiúgyermekem van és hét unoka boldog nagypapája vagyok.
Mindig figyelemmel kísértem a település életét, fejlődését. Fejlődés sajnos csak álom volt. Ennek okán rendszeresen hangot is adtam nem tetszésemnek. Ezután 2002. évben elindultam a polgármesteri választáson.
2005-ben megalakítottam a polgárőrséget, amit hosszú évekig saját költségen, saját autóval végeztünk társaimmal. Ezt a rossz korszakot a jelenlegi polgármester segítségével sikerült rendezni. Így most egy újjáalakult polgárőrség végzi tevékenységét. Nyilván való nagyon sok a feladat, a tenni való, a további fejlődés érdekében.
Csak egy pár gondolat. Iskola előtti területen, és a vasútállomás melletti parkoló bővítése. Sajnos kinőttük, de a MÁV nem igen foglalkozik vele. Természetesen a polgármester eddigi tevékenységét értékelem és támogatom a munkáját.
Megválasztásom esetén szakmai, és élettapasztalatommal tudnám segíteni a polgármester és a képviselőtestület munkáját.
Kápolnásnyék, 2019.09.12.

Egyéni listás jelölt, független.

Egyéni listás jelölt, JOBBIK.

Egyéni listás jelölt, független.
Tisztelt Kápolnásnyéki Választópolgárok!
Farkasréti Tamás 49 éves, 11 éve Kápolnásnyéken élő lakos vagyok. Van egy 20 éves nagy lányom. Szabadidőmben aktívan sportolok.
2018. januárjában választottak meg a Barátság klub vezetőjének. A település közösségi életében, rendezvényein aktívan részt veszek én is és a klub is.
Jó kapcsolatot ápolok a település vezetőségével. Az önkormányzat eddig elért eredményeit jónak tartom, azonban látom a fejlesztés további lehetőségeit. Fontosnak tartom, hogy az utak állapota megfelelő legyen, nyilván először a belterületiek, és a lehetőségek függvényében a külterületiek is.
A biztonságos gyalogosközlekedés érdekében folytatni kell a járdák felújítását, és ezzel egyidejűleg gondoskodni kell a felszíni vízelvezetésről is.
Folyamatosan növekedő lakosságszámunkkal együtt gyarapodik a falu gyermekeinek száma is, így szükséges lenne bölcsődei és további óvodai férőhelyek kialakítására is pályázati források kihasználásával.
Elképzeléseim szerint több olyan rendezvényt kellene tartani, ahol össze tudjuk hozni a falu lakosságát a legifjabbaktól az idősebb korosztályig, így nagyobb lehetőségünk lenne egymás megismerésére, egy igazi és összetartó közösség kialakítására.
Megválasztásom esetén szívesen tagja lennék a Kulturális Bizottságnak, ahol mind ötleteimmel, mind tevékeny részvételemmel tudnék segíteni a programok megvalósításában.
Ha egyetért programom célkitűzéseivel, kérem, támogasson szavazatával, tegyünk közösen településünkért.

Egyéni listás jelölt, független.
Kedves Kápolnásnyékiek!
Lakossági kezdeményezésre úgy döntöttem, hogy jelöltetem magam képviselőnek a helyi önkormányzati választáson.
Döntésem okai az alábbiakban olvashatók.
Szeretem Kápolnásnyéket!
Szeretem az óvodáját, szeretem az iskoláját. Szeretem, hogy van kastélyunk, múzeumunk, olvasókörünk, könyvtárunk, játszótereink, facebook csoportjaink, üzleteink, gyógyszertárunk! Szeretem, hogy vannak sportpályáink. Szeretem, hogy igazi hitélet zajlik falunkban. Tisztelem az idősebb korosztályt. Velük dolgozom a Szüreti Nap lebonyolításában, a húsvéti, a gyermeknapi, az adventi programok megvalósításában. A Szent Mihály napi műsort évek óta vezetem.
Szeretek Vörösmarty szülőfalujában élni!
Családommal 30 éve költöztünk Kápolnásnyékre. Férjemmel két gyermeket neveltünk fel. Diplomáimat Kaposváron, Vácott, Veszprémben és Budapesten szereztem. Jelenleg gimnáziumi osztályfőnökként, drámatanárként és a művészeti iskola vezetőjeként dolgozom iskolánkban.
Családom és munkám révén a magzati kortól az idős korig minden korosztály életére nyílik rálátásom. Tudom mi az a CSOK, a Babaváró hitel, a „bölcsihiány”, s az én unokám is „létszám feletti” az ovis csoportjában.
Másfél éve külsős tagja vagyok a Képviselőtestület Kulturális Bizottságának. Lakossági kezdeményezésre döntöttem úgy, hogy jelöltetem magam önkormányzati képviselőnek.
Döntésem oka, hogy van jövőképem, vannak terveim, ötleteim. Ezek közül a legfontosabbak a következők.
• Képviselni fogom, hogy a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság egyik külsős tagja környezetvédelmi szakember, vagy annak hiányában egy a környezetvédelem iránt elkötelezett lakótársunk legyen.
• Javasolni fogom, hogy a legtöbb szavazattal rendelkező pettendi lakos legyen akár testületen kívüli alpolgármester.
• Kezdeményezni fogom egy online tv működtetését Kápolnásnyék TV elnevezéssel.
Hiszem, hogy felelős döntéseink még élhetőbbé, fenntarthatóbbá, barátságosabbá tehetik községünket!

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
Születésemtől kezdve Kápolnásnyéken élek. Jelenleg a Gárdonyi Polgármesteri Hivatalban dolgozom, építéshatósági ügyekkel és településrendezési tervekkel kapcsolatos feladatokat látok el. A hivatali munkán kívül családi házakat tervezek és egyes esetekben részt veszek a megvalósítás folyamatában. Ezt a tudást, rendszerező készséget, rendszerető akaratot kívánom a település szolgálatába állítani. Bízom benne, hogy az Ön támogatásával tudásommal hasznára lehetek a közösségnek.

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
1973-ban születtem Székesfehérváron. 25 éve nős vagyok, három felnőtt gyermekem van, akik 27,24 és 20 évesek. Édesapám korai elvesztése miatt édesanyám nevelt bennünket húgommal és nővéremmel. 44 éve élek Kápolnásnyéken. 1995-ben alapítottam az építőipari cégemet, ami azóta is működik, mellette mezőgazdasággal is foglalkozom. Aktívan segítettem a nyéki labdarúgócsapatot. Az Önök támogatásával és átgondolt döntésüknek köszönhetően egy komoly, összetartó, települést irányítani képes csapatban szívesen lennék csapatjátékos. Hiszem, hogy együtt sokat tehetünk Kápolnásnyék sikeréért.

Egyéni listás jelölt, független.
Tisztelt Kápolnásnyéki és Pettendi Választópolgárok!
Kovács Gábornak hívnak. Születésemtől fogva (37 éve) Kápolnásnyéken élek. Általános és középiskolai tanulmányaimat is itt, helyben végezem. Földrajz-történelem szakos főiskolai, valamint egyetemi diplomával rendelkezem, és 2008 óta tanítok a kápolnásnyéki iskolában.
A település lakóinak bizalmából 2006 óta önkormányzati képviselő vagyok, Az elmúlt ciklusokban aktívan részt vettem a közösségi rendezvények szervezésében és lebonyolításában.
Kezdeményezésemre 2014 októberétől létrejött a település Kulturális Bizottsága, melynek az elmúlt 5 évben az elnöke voltam. Ebben az időszakban kétnaposra bővítettük a Mihály Napot, felélesztettük a gyermeknapi programokat, nőnapi batyus bált szerveztünk és az utóbbi négy évben ellátogatott hozzánk a Mikulás is (Ho-ho-hó)!
Utcák és járdák újultak meg, ötről hatcsoportosra növekedett a felújított óvoda, két új játszőtér épült, korszerűsítésen esett át az orvosi rendelő épülete... stb. Az önkormányzat már pályázott az óvoda további bővítésére, valamint bölcsődeépítésre, és remélhetőleg a közeljövőben sor kerül az iskola korszerűsítésére is. Szeretném, ha a következő ciklusban tovább tudna épülni és szépülni a szülőfalum.
A helyiek tudják, ha valamilyen problémájuk van, engem utol lehet érni, én őket képviselem. Az elmúlt 13 évben igyekeztem Kápolnásnyék javát szolgálni és ezt szeretném tenni a jövőben is.
Ehhez szeretném kérni megtisztelő bizalmukat. Kérem, támogassanak szavazatukkal!

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
Kovács Veronikának hívnak, 38 éves vagyok. Hat éve lakom Kápolnásnyéken férjemmel és két fiammal. Mindkét gyermekem Kápolnásnyékre jár óvodába és iskolába. Fiatal szülőként úgy gondolom, hatékonyan tudnám szolgálni a település érdekeit. Szeretnék kiemelt figyelmet fordítani az iskola, óvoda, valamint a bölcsőde fejlesztésére, bővítésére. Közös terveink között szerepel egy sportlétesítmény megvalósítása is, melynek létrejöttét minden erőmmel támogatni fogom. Személyemben szavazatukkal Kápolnásnyék gyermekeinek jövőjét támogatják.

Egyéni listás jelölt, független.
Kedves Kápolnásnyéki és Pettendi választópolgárok!
2002 és 2014 között Önök bíztak bennem és mindig a legtöbb szavazattal választottak meg képviselőnek. A 25 éves képviselői munkámban. a második ciklustól kulturális bizottsá9i elnökeként a község kulturális életét segítettem, majd két ciklusban alpolgármesterként, majd a pénzügyi és településfejlesztési bizottságot vezettem.
Kápolnásnyék szép és élhető település, Kápolnásnyék a hely, ahol jó és érdemes élni!
Ne feledkezzünk meg azokról, akiknek egyre nehezebb itt élni, segítsük őket is!
A 2019-2023-as ciklusban kitűzött céljaim:
- kisgyermekes családok segítése, a bölcsőde létrehozása, óvoda fejlesztése, az iskola felújításának megkezdése,
- nyugdíjasok és a rászorulók segítése, idősek napközi otthonos ellátásának visszaállítása és kedvezményes, vagy ingyenes étkeztetése,
- Pettenden, a járdák rendbetétele, közösségi helyek létrehozása a fiataloknak és időseknek,
- az ifjúságnak helyi szórakozási - szabadidős lehetőségek bővítése, közösségi helység kialakítása,
- Kápolnásnyék térségi szolgáltató, kereskedelmi és kulturális központi jellegének megőrzése, erősítése,
- Erősíteni az Önkormányzat pályázati rendszerét, helyi hozzáértőket bevonva mindenre pályázni kell.
Önökkel együtt közösen kell megteremtenünk a mindenki számára élhetőbb, jobb Kápolnásnyéket. Kérem, hogy a közös céljaink megvalósításában támogassanak, úgy szavazatukkal, mint egyéni segítségükkel, melyet ezúton is megköszönök!
Szavazzon a 15. számú jelöltre, Kupi Lászlóra!

Tisztelt Választópolgárok!
Marosánné dr. Gáti Gabriella képviselőjelölt vagyok. Elképzeléseimet kívánom megosztani Önökkel, s amennyiben ezek elnyerik tetszésüket, kérem, támogassanak szavazatukkal.
1992 óta élek családommal Kápolnásnyéken. Húsz évig igazgatója lehettem iskolánknak. Ez idő alatt jelentős fejlődések történtek: az általános iskola a szülői igények figyelembevételével gimnáziumi tagozattal, művészeti iskolával, nyelvi előkészítő osztállyal és legutóbb vízisport osztállyal gazdagodott. Lányom is ebben az iskolában érettségizett. Harmonikus családi körben neveli férjével unokánkat. Az elmúlt 27 évben szívesen vettem részt a község rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. Szeretem Kápolnásnyéket, jó itt élni! 2017-ben Kápolnásnyék Díszpolgára megtisztelő címben részesültem.
Úgy gondolom, hogy vezetői tapasztalataimmal segíteni tudnám a képviselő-testület munkáját.
Tevékenységemet a következő öt területre kívánom összpontosítani:
1. Béke, bizalom, jövő
A lakosság bizalmát élvező, megválasztott képviselők nagy hittel és eltökéltséggel vágnak bele a munkába, amelyhez nyugalomra, békére van szükség. Érjen véget a megosztottság! Egy politikai hovatartozástól független, egységes és a lakosság által támogatott testület képes hatékonyan és sikeresen dolgozni Kápolnásnyék jövőjéért! Ez mindannyiunk érdeke.
2. Információáramlás
Minden itt lakónak joga van időben értesülni arról, hogy a soron következő képviselő-testületi ülésen milyen napirendi pontokat tárgyal majd a testület. Az ülést legalább egy héttel megelőzően kerüljenek föl a honlapra az előterjesztések! Az érdeklődő állampolgároknak legyen ugyanott lehetőségük kérdéseket feltenni, arra válaszokat kapni, véleményt alkotni. Sokszor az információ hiánya okoz problémát. Szeretném bevonni a lakosságot a döntések előkészítésébe. Egy-egy terület / pl. gazdasági, környezetvédelmi, stb./ kérdéseiben nagyon számítok az érintettek szakértelmére!
3. Bölcsőde, óvoda, iskola
Mindhárom égetően fontos probléma a családok számára! Bölcsődét építeni csak pályázatok útján nyert forrásokból lehetséges. Ennek megoldása folyamatban van, akárcsak az óvoda bővítése és a játszóudvar kialakítása. A családok megélhetését segíti, ha újra munkába állhat a szülő, ezért mindent meg kell tennünk a mielőbbi megvalósításért! Lényeges kérdés az óvodások úszásoktatása, amely sajnos évek óta akadozik. Az önkormányzatnak és az iskola fenntartójának egy hosszú távú megállapodásban kellene biztosítania a lehetőséget. Mindent elkövetek a cél eléréséért! Kezdeményezem a mindenkori nagycsoport számára egy „búcsú” program finanszírozását, amelynek tartalmát az óvodapedagógusok határozzák meg.
Az iskola szívügyem, hiszen a „gyermekem”. Népszerű és eredményes. A legfontosabb feladatomnak tartom, hogy a tulajdonos önkormányzat és a fenntartó között folyamatos kapcsolatot építsünk ki. Erre már az állam részéről is látok igényt. Megválasztásom esetén vállalom az összekötő szerepét. Rendelkezzünk elegendő információval, tervezzük közösen az iskola jövőjét, segítsük egymást a rövid és hosszú távú célok megvalósításában! Kezdeményezem a tehetséges tanulók nevezési díjának önkormányzati támogatását rangos tanulmányi versenyeken és művészeti fesztiválokon.
4. Környezettudatos településvezetés
Nagy a felelősségünk! Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, pályázatot a megújuló energiaforrások település szintű alkalmazására. Csökkentenünk kell a környezetünkre káros anyagok kibocsátását. Mi, lakosok sokat tehetünk ez ügyben. Szívesen szervezek szakértők közreműködésével e témáról lakossági fórumot.
Fontosnak tartom a felelős állattartás elfogadását, kialakítását.
Elkerülhetetlen ott, ahol szükséges, a felszíni vízelvezetés további fejlesztése.
5. Együtt, egymásért
Képviselőként segíteném önálló csoportok, klubok szerveződését, támogatnám a már meglévők működését.
Őrizni és a hagyomány részévé kívánom tenni azokat a kedves, ünnepeinket meghittebbé, színesebbé tevő szokásokat, amelyekben eltérünk más településektől: karácsonyi hangulat, tojásfa, bálafigurák, amelyek mosolyt csalnak az arcokra, melegséget a szívekbe. Ami miatt jó itt élni, és amitől igazán egyediek vagyunk mi, kápolnásnyékiek.
Tisztelt Választópolgárok!
Amennyiben úgy ítélik meg, hogy személyem és terveim alapján alkalmasnak és méltónak tartanak önkormányzati képviselőnek, úgy október 13-án, kérem, szavazzanak rám!

Egyéni listás jelölt, független.
Az, hogy KI VAGY - nem a születési hely határozza meg, hanem a nevelés/neveltetés során megtanult és magadévá tett erkölcsi rendszer, ami végső soron vallott és tetteid révén megélt elveid által nyilvánul meg.
Ennek okán, száraz és talán kissé érdektelen önéletrajzi adatok helyett inkább elveimet, valamint a „közösséggel” és a közösség által megválasztott képviselővel kapcsolatos felfogásomat ismertetném.
2002 óta ismerkedünk egymással - Kápolnásnyéki lakosok, főleg állattartók és jómagam. Azóta idetartozónak érezhetem és érzem magam a kápolnásnyékiek szeretete, tisztelete, megbecsülése alapján.
Vallom:
- az önkormányzati képviselőnek választott személy bírja a választók bizalmát, ezzel visszaélnie nem szabad
- annak érdekében, hogy a fentebb írottaknak megfelelhessen,
- kis túlzással - a nap huszonnégy órájában választói rendelkezésére kell állnia
- a közösség építése, megerősítése a kulturális tevékenység, aktivitás erősítése, a kulturális lehetőségek bővítése révén valósítható meg. Minéltöbb ünnepe van egy közösségnek, az annál erősebb, összetartóbb.
- a település történelmi-kulturális örökségének megvédése, ápolása úgy fizikai, mint eszmei téren, a választott „vezetők” egyik legfontosabb feladata, ez a mindannyiunk „gazdagságát” bizonyítja s jogos büszkeségünket erősíti.
A fenti elvek alapján s azok betartását tűztem ki célként, s amennyiben Kápolnásnyék lakói megtisztelnek bizalmukkal a fentiek értelmében fogok tevékenykedni.

Egyéni listás jelölt, független.
Sziasztok!
1-2 héttel ezelőtt, mikor megcsináltam a “Kápolnásnyéki Fiatalok” csoportot még nem gondoltam, hogy ennyien csatlakozni fogtok és ennyi pozitív visszajelzést fogok kapni a fiataloktól és idősebbektől egyaránt. Nagyon örülök, és jólesik, hogy támogatjátok ezt a dolgot és vele együtt engem.
Sokakkal beszéltem innen a csoportból, ami őszintén mondom meglepett, és nagyon örültem a megkereséseknek. Volt aki kérdezte, hogy nem akarok-e indulni a képviselő választáson? Mindegyikőjüknek azt feleltem, “ Nem, dehogyis! Ne hülyéskedjetek...”
Aztán elgondolkoztam, hogy vajon ez véletlen? Vagy tényleg lenne igény rám?
Több tucat emberrel beszélgettem az elmúlt időszakban arról, hogy milyen fontos dolgok hiányoznak a faluból. Milyen feladatok váratnak magukra, amiknek megoldásában szerepet tudnék vállalni, és ezzel egy még élhetőbb és jobb községgé tudnám kovácsolni Kápolnásnyéket és Pettendet.
Azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy számtalan ötlet mellett leginkább szükség van a faluban egy olyan emberre, aki a közösség és ezen belül a fiatalok érdekeit is képviseli, aki megszólal egy közgyűlésen, és nem csak bólogat.
Aki nyíltan meg meri kérdezni a döntéshozókat egyes projektekről, nem csak írásban, hanem szóban is. Egy olyan emberre, aki kimondja a véleményét és nem a többséghez igazítja azt. Egy olyan emberre, aki innovatív ötleteket igyekszik megvalósítani. Olyan emberre, aki nem befolyásolható a többi képviselő által. Olyan emberre van szüksége Kápolnásnyéknek, aki sikerorientált és nem a csodákra vár, hanem kész kiállni a közösség érdekei mellett, megvalósítani azokat! Ismertek, ilyen vagyok!
Ezért, úgy döntöttem, hogy indulok az októberi kápolnásnyéki önkormányzati képviselő választáson, mint független képviselőjelölt.
Számítok a további támogatásotokra. Mi lehetünk a falu mozgató rugói, ami előrébb viheti a közösség életét Kápolnásnyéken és Pettenden.

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
Több, mint 30 éve dolgozom a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ortopéd rendelőjében, ahol számos ellátásra szoruló beteget segítettem és segítek nap mint nap. Elhivatottsággal, erőmön felül igyekszem munkámat végezni, hiszen egy ilyen munkakörben ez az alapvető elvárás. Ezzel a hittel, emberséggel és odaadással szeretnék részt venni Kápolnásnyék jövőjének alakításában is mint képviselő. Számomra fontos, hogy minél szebb, minél jobb hangulatú településsé váljon környezetünk. Hiszem, hogy ehhez az én munkám és tapasztalatom is segítségre lehet községünknek. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a képviselő számára, akárcsak hivatásom gyakorlásában, az alázat, a segítőkészség, az emberek iránti tisztelet a legfontosabb jellemvonás.

Egyéni listás jelölt, független.
Párommal és 2 gyermekünkkel élek Kápolnásnyék-Pettenden lassan15 éve.
A Közszolgálati Egyetemen szereztem meg diplomámat Közigazgatás-szervező szakon. Egy svájci-magyar cégnél dolgozom beszerzőként.
Mikor házat kerestünk 15 évvel ezelőtt, fontos szempont volt, hogy jó legyen a közlekedés Budapest felé, ugyanakkor családi házas övezet legyen, ahol biztonságosan fel lehet nevelni a gyerekeket. Hosszas keresgélés után Kápolnásnyék mellett döntöttünk, amit a mai napig nem bántam meg.
Fiam ide járt óvodába, itt végezte az általános iskolát is. Kisebbik gyermekünk most általános iskolás, szintén Kápolnásnyéken.
A településen működő polgárőrség egyik alapító és aktív tagja vagyok. Hobbim a motorozás, lovaglás.
Sok tartalmas beszélgetésen vagyunk túl, elég sok minden kiderült számomra, ami a pettendi lakosokat zavarja. Terveim között szerepel a negyedévente tartandó lakossági fórum, hogy személyesen is elérhető legyek a lakosok számára. Így lehet legjobban, első kézből értesülni az igényekről, problémákról, megvitatni a javaslatokat.
Szeretném Kápolnásnyék lakossága, és ezen belül főleg Pettend érdekeit képviselni. Kiemelt figyelmet kívánok fordítani a közbiztonságra, a gyermekek védelmére. Szeretném, ha Pettendnek személyemben olyan képviselője lenne, aki helyi lakosként ismeri, átérzi a felmerülő problémákat és lehetőségéhez mérten próbálja megoldani azokat. Számomra fontos az állatvédelem, próbálok figyelmet fordítani mind a haszonállatok, mind a hobbiállatok megfelelő tartására a településünkön.
Egyéni listás jelölt, független.

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
61 éves vagyok. Két fiam és két unokám van. Családommal 25 éve élünk Kápolnásnyék, és azóta dolgozom a község háziorvosaként. Azért szeretnék indulni az önkormányzati választáson, mert úgy érzem, orvosként sokat tehetek érte, hogy olyan döntések szülessenek, melyek javíthatják a településen élők egészségügyi állapotát, mi több, aktívan tehetünk a betegségek megelőzéséért is. Ugyancsak fontosnak tartom, hogy úgy döntsünk a község pénzügyi gazdálkodásáról, mintha saját családi költségvetésünkről lenne szó! Nekem erre garancia az a csapat, az az értékközösség, melynek jelöltje lehetek.

Egyéni listás jelölt, FIDESZ, KDNP.
Az elmúlt esztendőkben a kajakozásban találtam meg a hivatásom. De úgy érzem, eljött az ideje, hogy kitartásomat, akaraterőmet és elszántságomat, melyek eddig sportolóként hajtottak, most a közösség számára településünk érdekében kamatoztassam. Farkas Károly polgármesterjelölt csapatához tartozom. Képviselőjelöltként az ő tisztessége és a kápolnásnyéki emberek által támogatott program az, amit teljes erőbedobással képviselni tudok. Fiatal családosként minden nap szembesülök településünk sajátosságaival mind pozitív, mind negatív értelemben. Hiszek abban, hogy közösen tudunk jó irányba változtatni! Úgy látom, hogy a kápolnásnyéki emberek átláthatóbb gazdasági működést, mihamarabb bölcsődét és szabadidőparkot szeretnének. Képviselőként ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítása a legfontosabb.

Egyéni listás jelölt, független.
Tisztelt Kápolnásnyéki és Pettendi Választópolgárok!
Póder Tamásnak hívnak, 1974. augusztus 31.-én születtem Székesfehérváron. 2006 óta élek Kápolnásnyéken a családommal. Feleségemmel két gyermeket nevelünk, akik a Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába járnak. Jelenleg az E-ON-nál dolgozom. 2015 óta vagyok a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság egyik külsős tagja.
Az elmúlt időszakban, mint külsős képviselő aktívan részt vettem Kápolnásnyék fejlődésében, segítettem és támogattam közösségi rendezvényeinket is. A négy év alatt sikerült betekintést nyernem az önkormányzat működésébe. A következő ciklusban nem, mint külsős képviselő, hanem önkormányzati képviselőként szeretnék részt venni a további fejlődésben.
Néhány további célkitűzésem a következő ciklusra:
- járdák és utak felújítása a településen
- óvoda bővítése
- bölcsőde építése
- iskola felújítása
- rászoruló idősek és fiatalok támogatása
- több közösségi rendezvény
Kérem tiszteljenek meg bizalmukkal, hogy továbbra is aktívan és eredményesen részt vehessek az önkormányzat munkájában.

Egyéni listás jelölt, független.
Tisztelt nyéki Polgárok!
Szabó József vagyok, független képviselőjelölt. 1974. óta élek családommal Kápolnásnyéken. Feleségemmel két gyermeket neveltünk, ők már felnőttek és családjaikkal és családjaikkal szintén Kápolnásnyéket választották otthonuknak. Három unoka boldog nagypapája vagyok
A közéletben 1994. óta veszek részt. Akkor – ahogy most is – függetlenként indultam a helyi választáson. Képviselőként korábban a Szociális Bizottság tagja voltam, majd két cikluson keresztül a Bizottság elnökeként foglalkoztam a rászorulók segítésével.
Az elmúlt öt évből bő négy évet a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság tagjaként, majd ez év elejétől már alpolgármesterként dolgoztam településünkért. Elkötelezett „nyéki”-ként igyekeztem mindenkor szem előtt tartani az itt élők képviseletét, ezért is törekedtem az elmúlt 25 során a jó kapcsolat megtartására a lakossággal. Tudom, hogy milyen utat jártunk be együtt ez idő alatt. Az utóbbi 5 év alatt elért eredményeinkre különösen büszkék lehetünk, úgy gondolom, nincs miért szégyenkeznünk.
Sok dolog sikeresen megvalósult, de van még tennivaló bőven. Nagy öröm számomra, hogy településünket egyre többen választják otthonuknak, bár ez még több feladatot ró az önkormányzatra. Jó hír, hogy csak az elmúlt egy évben 37 baba született községünkben! Folyamatban van egy új bölcsőde építése, melyre már két pályázatot is benyújtottunk. Az óvodánk is bővítésre szorul, ennek terve elkészült, a megvalósítás érdekében erre is adtunk már be pályázatot. Bízunk pályázataink kedvező elbírálásában! Ezek a materiális dolgok, melyekre mindenképpen szüksége van az itt élő fiatal családoknak, felnövekvő ifjaknak.
Több kritikát kapott a testület és a lakosság közti információcsere hiánya. Véleményem szerint a személyes jelenlét, beszélgetés az elsődleges, épp ezért voltunk mindig elérhetőek a hiteles forrásra érdeklődők számára. Ezt szem előtt tartva azért talán a jövőben hatékonyabban kell felhasználnunk az internet adta lehetőségeket is.
25 év képviselői munkával a hátam mögött azt gondolom, hogy tőlem már senki nem vár felelőtlen ígéreteket. Ahogy Önöknek, nekem is Kápolnásnyék és Pettend fejlődése az első.
Kérem, támogassanak szavazatukkal, hogy tovább szolgálhassam Önöket. Igen, számomra ez szolgálat, melyhez továbbra is tiszta lelkiismeretem, pártatlan szavazatom és becsületem adom. Képviselni az Önök érdekeit csak így lehet, csak így érdemes!
Bízva támogatásukban, kérem, menjenek szavazni és adjanak lehetőséget a további munkához. Köszönöm együttműködésüket.

Egyéni listás jelölt, független.
Vurczinger Zsuzsanna vagyok.
Családommal, boldog nagymamaként élek Kápolnásnyéken. Több mint 35 éve dolgozom a MÁV-nál. Szabadidőmben, az önök bizalmának köszönhetően, 5. éve tevékenykedem képviselőként. Újra indulásommal jelezni szeretném, hogy kész vagyok folytatni a megkezdett munkát, a közösség építését. Megfelelő támogatással a folyamatban lévő pályázatok sikere érdekében minden tőlem telhetőt megtenni. Községünk fejlődéséért folytatott munkában továbbra is szeretnék részt venni képviselőként vagy magánemberként.
Tisztelettel:
Vurczinger Zsuzsanna