Vörös Eszter színésznő 1947. március 11-én született Kápolnásnyéken. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán Kazimir Károly osztályában. Osztálytársa volt Reviczky Gábor és Gálvölgyi János. A Magyar Színházművészeti Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) szerint 1967-től 1969-ig a veszprémi Petőfi Színház művésze. 1973-tól a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1974–1983 között a Nemzeti Színház tagja. 1983 után a Conservatoire National de Paris, 1989 után a Sorbonne színház- és filmtudományi szakának hallgatója. Franciaországban is jelentős szerepeket játszott színházban és filmen egyaránt.
Legismertebb színházi szerepei: Luciana a Tévedések vígjátékában, a Csongor és Tünde Ilmája, Melinda a Bánk bán című darabban, a Szent György és a sárkány Barbarája vagy Anna Fierling a Kurázsi mama és gyermekeiben, Cordelia (Shakespeare: Lear király), Apácafőnöknő (Diderot: Az apáca – Párizs), Alma Mahler (Laland).
Filmes szerepei: 1972-ben a Szerelmespár című tévéfilm szereplője volt. 1973-ban a Hét tonna dollár című vígjátékban Klári szerepét játszotta (a szerk. a fenti képen Bárdy Györggyel). 1974-ben Gárdonyi Géza írásából készült Ida regénye című filmben találkozhattak vele a nézők. Ugyanebben az évben a Horváték című filmben is szerepet kapott. 1980-ban Karinthy Márton rendezte Gazdag szegények szereplője volt. 1981-ben a Horváték című filmben tűnt fel. 1982-ben a Lomtalanítás című film főszereplője volt.
„Sík mezőben hármas út jobbra- balra szerte fut; a középső célra jut.” Vörösmarty Csongorénak tanácsolja ezt a Nemzeti Színház próbáján Ilma: Vörös Eszter, aki a költő szülőfalujában, Kápolnásnyéken született, gyerekeskedett. („Nádfödeles, vályogból épült szegény ház volt, csak azt tudtuk, mi gyerekek, hogy nagyon szép nagy ember lakott benne.”)
De hát a kis Esztert inkább a távol vonzza, pontosabban Kápolnásnyék másik vége. („Nagymama odáig nem látott el”) Vonzza az állomás, mert integetni lehet a vonatnak, vonzza a hazatérő tehéncsorda, a bürkös (vízi- puska-gyártás ügyben), Feri unokatestvérével egy teknőben felfedező tengeri útra indul a Velencei-tavon, míg csak a nagymama le nem fújja az expedíciót.
— Hogy mi indította meg gyermekkoromban a fantáziámat? Talán az, hogy régi sírokat találtak. Számunkra ez volt a régi Róma. Nagyon fiús lány voltam és állandóan hadvezér akartam lenni. Ha akkoriban megkérdezték, mi leszek, ha felnővök, így feleltem: huszárezredes. A másik nagy élmény: lakodalomba járás, már csak azért is, mert gyerekeknek tilos.
Nézni az árnyas fák alatt táncolókat, figyelve az idősebbeket is, hogyan álmodják vissza a fiatalságukat. Egy másik gyerekkori emlék Budapesten a Szigeten látott Szentivánéji álom. („Négy fiatalra emlékszem, akik valamiért huzigálják egymást, de volt egy kis vacak, aki mindent összekavart. Olyan akartam lenni.)
Aztán verseket kezd mondani. („A Bécsi úti általános iskolába szovjet tisztek jöttek ünnepségre. Orosz verset mondtam, első két sorára emlékszem: „Vörös avarban, ködben ült a tájék / csepergő könny a nyírfák levele”. Ekkor láttam először a verset. A katonák gratuláltak, bár egy szót sem értettek. Ettől a perctől tudtam, hogy színésznőnek kell lennem”)
A főiskolán némi mosolyt csal a zsűri arcára Ernőd Tamás Maris című versével. „Fiskárius úr elébe bément a Maris.” („Sulyok Mária volt az elnök, néma mosolya ezt mondta: drága ez a gyerek, de nagy kár, hogy tehetségtelen”)
Életének döntő élménye következik. A Villányi úti mozgásterápiái intézetbe megy dolgozni. („Szeretet, türelem, ez segíthetett csak. Hisz hónapok kellettek, amíg eredményt értünk el.
A Stéger Pisti! A szemeink nézték egymást. Egyet akartunk. Halkan duruzsoltam: Látod, Pisti, tudtam, fel fogsz állni. És amikor a Pisti először egyes egyedül, a pillanat tört részéig, de felállt, azt hittem, ez a hivatásom. Egy karácsonyi ünnepélyen azonban rájöttem, hogy mégis színésznőnek kell mennem.”)
Mádi Szabó Gábor fia, Zoltán ezt tanácsolja az Ifjúsági Színpadon: — Nézd, Veszprémben ösztöndíjasokat keresnek. Minden félelmed attól van, hogy nem tudod, mi a zsinórpadlás. („A meghallgatás után így zokogtam Pétervári Istvánnak: Én színész akarok lenni. Hadd legyek itt akárki. Tolom a díszleteket, ügyelek, súgok, csak ismerjem belülről a színházat. Két nap múlva levél érkezett, hogy ösztöndíjas minőségben szerződtettek havi ötszázért. Leutaztam. Először is megnéztem a zsinórpadlást. Magas, sötét, borzasztó. Horváth Jenő rendezésében Schwajda A bohóc című darabjában álarcban átmehettem a színpadon. Csodálatos volt! Horvai István Borisz Godunov-rendezésében ügyelőként működtem«. Líraian rebegtem: Függöny indul. Horvai igy szólt: Kislány, erősen, erőteljesen, mint egy férfi. Függöny! Indul! Ö rendezte az Apáczait is. Három-négy mondatos szerepbe kellett beugranom, egy anya félti fiait a háborútól. Át- éreztem, könnyes lett a szemem. Horvai így szólt: Mit kér, konyakot vagy csokoládét? Jelentkezzék a főiskolára.’’)
A főiskolán Kazimir Károly fogja meg a kezét. Ha meg tud nevettetni — mondja —, akkor lesz drámai színésznő. („Ritmust sem tudtam tapsolni, én voltam az, akit mindig kiküldtek a folyosóra.”) De Kazimir a másodéves vizsgán megszólal: Én, fekete gyémántom. S ezentúl úgy küldi a színpadra: Gyémántom, menjen fel ragyogni. [a szerk. Főiskolásként a Csúsingura alkotói közt (felső sor balról): Gálvölgyi János, Holocsy István, Sáfár Anikó, Jani Ildikó, Reviczky Gábor; (alsó sor): Borbás Gabi, Kazimir Károly, Vörös Eszter]
— Hintsch György bezzeg nem látott gyémántnak. Kihívtak a filmgyárba, berobogtam, halál fáradtan, nadrágban, lobogó fekete hajjal. Csak hallgatott és nézett, ki ez a szörnyeteg? Aztán kérdezgetni kezdett. Végül próbafelvételre hívtak a Hét tonna dollárhoz. Először egy jelenet Kabossal, fekete hajjal. Kabos megszólal: Ez a kislány tud mosolyogni. A Szirtes Adámmal való jelenetben szőkésbarna parókát kaptam, a vita hevében lehúztam magamról a parókát és avval ütöttem. Azt hiszem, erre kaptam meg a szerepet.
Ez a fiatal színésznő olyan utazási élményeket kapott az élettől, mint korosztályából senki. („A Hét tonna dollár monte-carlói forgatásánál mindig azt hittem, nem velem történik. Ráadásul az Illés Gyuri bácsitól kölcsön kapott pénzen ötven frankot nyertem a kaszinóban. Londonba is eljutottam, nyáron pedig Nem Yorkban, Washingtonban, Bostonban jártam a bátyám meghívására, érdekes, idegen világban. Tímár Évával bóklásztunk, mint két »Barcsa Amerikában", jártuk New York sugárútjait, a Central parkban láttam a Tévedések vígjátékát, s pécsi gyakorló évemre gondoltam, ahol Sík Ferenc rendezésében Luciana szerepét játszhattam. Láttuk az Off Brodway-n a Goodspellt sokadik szereposztásban, hisz mindenki a Brodway-re szerződött. Néztem a Bob Fosse rendezte Bernstein musicalt, a Chicagót, s a nagyszerű főszereplőt, Chita Riverát, mikor Tímár Éva felhívja figyelmemet egy fekete pulóveres, rövid barna hajú nőre, aki csendesen figyelte az előadást Liza Minnelli. A következő előadáson ő ugrott be. Élményt adó, gyönyörű utazás!”)
Már a Nemzeti Színház tagja, mikor ismét Hintsch rendezésében A szörnyeteg tévéváltozatának Mártáját játssza. („A Nemzetit otthonomnak érzem. Tudom, Melindáról egy kritika azt írta: »Képtelen érzékeltetni kényszeredett helyzetét-", igyekszem tovább formálni. Vannak előadások, amikor megközelítem, van találkozás a szereppel, és lehet, hogy a találkozás nem sikerül. D e sikerülhet egy következő szerep. így most a Cordelia-beugrás, amikor a színészek őrző szemükkel szinte röpítettek, bizalmuk szárnyat adott...”)
— Rám mindig úgy vigyáztak, mint egy járni tanulóra. Ha szépen, egyenesen felnővök, övék az érdem — összegzi a beszélgetést végül Vörös Eszter Ilma-mosolyával, az Óperenciás tengert járt egykori kápolnásnyéki huszárezredes.
Magyar Színházművészeti Lexikon
Gálvölgyi 70: Beszélgetések Gálvölgyi Jánosról (Kossuth Kiadó, 2018.)
