Már a 19. század hatvanas éveiben Segély Egylet alakult a községben, amely változó nagyságú, de évtizedek alatt gyarapodó tagsággal rendelkezett. (A nyolcvanas években 350 körüli létszámmal.) A századfordulón — a község gondoskodása mellett — a „Kégl-alapból" is történt segélyezés. Egyébként visszatérő forrásként szerepeltek a községben tartott rendezvények, farsangi bálok bevételei, amelyek túlnyomó részben jótékonysági célokat szolgáltak. A rendezvényekről szóló beszámolók időnként helyet kaptak a megyei sajtóban is.
Egyes helyi egyesületek nemcsak bizonyos érdeklődési, foglalkozási megoszlás alapján szerveződtek (mint például az Olvasókör, a század hetvenes éveiben), hanem kifejezetten a község szociális rétegezettségét szem előtt tartva is. Az Olvasókört (a nyolcvanas évek elején) a „Nyék-Velencei Vegyes Ipartársulat” létrejötte követte. Változó taglétszáma és viszonylag szűk tagsága (amit a községközi szervezés tanúsít) összefogása tette lehetővé, hogy a helybeli iparosok ne csak érdekük védelmére, hanem ezen túlmutató közművelődési feladatok megoldására is vállalkozhattak. A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján a helyi intelligencia jobb módú tagjai a „Nyék- Velencei Casino”-t alakítják meg. Itt elsősorban a két község középbirtokosai adtak találkozót egymásnak. A zárt jellegű kaszinó tagsága 30—40 körül mozgott. A szervezettségig el nem jutott falusi szegénység gyülekező és szórakozó helyei a korcsmák voltak. Ezekből a helység minden 150—200 férfi lakosára jutott 1-1.
Időnként a társadalom kitaszítottjai vagy munkában megvénült tagjai számára is gyakoroltak kegyet a tehetősebbek, vagy a hatalom hivatalosai. A helyi sajtóból arról értesülünk, hogy a nyolcvanas évek elején gróf Nádasdy Ferenc helyi kasznárjához, Lányi Gyulához, levelet küldött Lampert István, a híres betyár. Kérte a „Tees urat” hogy hatodmaga számára egy kis vacsorát, egy kis pálinkát, és hozzá 25 vagy 30 forintot legyen szíves küldeni, „mert igen nagyon meg vagyunk szorulva.” És éppen Szilveszter volt. A „téns úr” nemcsak a kérést teljesítette, hanem fogadta is a betyárt, és hosszasan elbeszélgetett vele. A lap maliciózusan jegyezte meg: „lehet, hogy még eljön (t. i. a betyár) minden akadály nélkül a nemes vármegye házához is, utólagosan szerencsés és boldog újévet kívánni”. Az egyéni, „nemességében” vitatott gesztust a századvégen államilag intézményesített és széles körű gesztusok követték. A földművelésügyi miniszter rendelete alapján, évente, munkában megőszült gazdasági cselédeket, napszámosokat jutalmaztak 100-100 koronával. 1898-ban a nyéki illetőségű Árpási András 60 éves béresgazdát és 30 esztendei helyi munkája alapján, a „békés természetű” Bakos János, 62 éves napszámost, javasolták jutalomra. 1900 tavaszán Dirmits János gazdasági cseléd vette kézhez a 100 koronás jutalmat.
A század utolsó harmadában bonyolított helybeli választások „példás rendben folytak” —, miként egy levélből kiderült. Mégpedig „oly példás rendben, ... amellyel ritka kerület dicskedhetik”. Mindez a csákvári kerület „tisztelt és szeretett szolgabírójának, Sárközy Aurél úrnak érdeme...” A szolgabíró választásban betöltött kulcsszerepe mellett szinte az eredmény is előre megjósolható volt. Egy századvégi levélből arról értesülünk, hogy Nyéken „a 67 választó közül csekély, — 1/10-1/10 — rész a függetlenségi és néppárti. A többi szabadelvű párti” a kormány híve. A választójoggal rendelkező 67 személy a község felnőtt lakosságának még 6%-át sem érte el. A jogosultak a település jobb módú rétegéből kerültek ki.
