Politikai és civil mozgalmak

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2013. 10. 23., sze - 12:00

A látszólagos konszolidáció mögött mély szociális ellentétek jellemezték a község társadalmát. A húszas évek végén kelt jelentés arról tájékoztat, hogy „a község régen néhány nagybirtokos kezében volt. Ma sem bír egy kisgazda 15 holdnál nagyobb területet. Néhány család él csak nyomorban.” Az utolsó megállapítás kivételével a jelentés helytálló. Egy másik — bizalmas — jelentés szerint a helyi földmunkások „nem szívesen dolgoztak a mezőgazdaságban, inkább a vasúti munkákat vagy a fővárosban talált alkalmi munkát kedvelik... Szívesen hagyják el a falut...” Ez akkor történik, amikor „az uradalmak közül csak gróf Hunyady Ferencné szerződtetett 15 pár helyi aratót. A többiek Nadap, Pázmánd községekből és Zala megyéből hozattak munkásokat”. „A helyi munkások között elégedetlenség van, de izgatást vagy szervezkedést (a mellőzöttségük) nem hozott.” Ez utóbbiban a helyi szegénység megosztottsága, az egyházak szociális tevékenysége, de a hivatalos hatalom által támogatott „ismeretterjesztő” előadások (pl. a Vörösmarty Gazdakörben) játszottak közre. De féken tartó erő volt a helyi csendőrőrs is.

A szociális célzatú szervezkedéshez az első lökést a református egyházon belül szervezett 1925. évi helyi, de országos jelentőségű és szervezésű, főiskolás (SDG) konferencia adta. Ebben a vallási megújhodás igénye, az egyházi vezetés által szükségesnek elismert és az ifjúság feladatává tett, szociális segítséggel fonódott egybe. A „felülről” patronált mozgalom bátorítást jelentett a Független Földműves Szövetség helyi csoportjának 1927. évi megalakulásához. (Vezetője: Felső Lajos volt.) A gazdasági válság időszakában felmerült helyi panaszok (Mecsér Endre, Hunyadi Ferenc és mások ellen) a Szövetség aktivizálódása mellett tanúskodtak. 1932 őszén a lakosság egynegyede (651 személy) került az ellátatlanok listájára. (Fele-fele arányban mezőgazdasági munkások, illetve törpebirtokosok.) Három százaléka a népességnek lábbelivel sem rendelkezett. A nélkülözés mind a napszámosokat és a törpebirtokosokat, mind a veszélyeztetettség érzésével küzdő gazdálkodókat mobilizálja, szervezkedésre készteti. 1932, helyileg kritikusnak minősíthető őszén, ifj. Szalzgruber József (Luczhenbacher Miklós földbirtokos bérlője) irányításával a Független Kisgazdapárt szervezése indult meg. A szervezet 1934 őszén már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a kormánypárttal kötendő választási együttműködéstől elzárkózzon, és 1935-ben Szalzgruber személyében képviselő-jelöltet állítson. (A kormány jelöltjével szemben alulmaradt ugyan, de több mint kétezer szavazatot kapott a kerületben.) A kisgazda szervezkedéssel párhuzamosan Csurgó Viktor pázmándi lakos tevékenysége nyomán illegális kommunista szervezkedés indult a községben. 1933 nyarán Balogh Mihály kubikosból, Jelinek József és Snika József agrárproletárokból álló sejt röpcédulákkal szórta meg a községet. Félévre rá mindhármukat letartóztatták.

A harmincas évek második felében a kisgazdapárti befolyás erősen csökkent. A növekvő nyilaskeresztes térhódításban pedig a korábban kommunistaként nyilvántartott, vagy annak gyanúsítottjaiként szereplő személyek jutottak vezető szerephez. A szociális törekvéseknek hangot adók a szélső jobbról a szélső balra pártoltak át: hangsúlyt a radikalizmusra helyezve. Ez utóbbi a helyi agrárproletárok előtt népszerűnek bizonyult. A választókerületben ugyan az 1939-es választáskor kormánypárti győzelem született (57%-os abszolút többséggel), de Kápolnásnyéken egy százalékos előnnyel (44%-kal) a nyilasok győztek. A kerületi győztes Sigray István mellett Vértessy László nyilas jelölt a második, és Cserti József kisgazdajelölt a harmadik helyen végzett. Az eredmény legalább annyira igazolja a meglévő szociális problémák mélységét, mint a szélsőjobboldali propaganda átmeneti sikerét.
A harmincas és a negyvenes évek fordulóján keletkezett és a Földművelésügyi Minisztériumhoz címzett panaszok a szociális feszültségek változatlan fönnállásáról, a bepanaszolt személyek (mint a községi orvos, a volt képviselőjelölt) körének bővüléséről tanúskodnak. Az ország hadbalépését követően pedig mind a jobb-, illetve baloldali szélsőséges nézetek, mind az angolszászok iránti szimpátiák felszínre törtek. A védekezés módja a behívások sűrűsödése. Internálásra vonatkozó javaslatok indultak, különleges munkásszázadokba történő behívások történtek a községből.

A háború éveiben szervezett Bajtársi Szolgálat, a Hadigondozó Szövetség, a Közjóléti Szövetkezet családlátogatásokkal, segélyezésekkel, a hadbavonultak földjeinek megművelésével törekedtek enyhíteni a lakosságra nehezedő terheken. Ezek azonban kevésnek bizonyultak a szükséget szenvedő, a családfőt nélkülöző, vagy az elesett családtagot gyászoló személyek tényleges nehézségeinek legyűréséhez. A kurta időtartamú nyilas uralom ezt a keveset is demagógiával helyettesítette. A front megérkezése, a község többszöri gazdacseréje a gondokat szaporította, a javakat pusztította, a polgári lakosságot is életveszélybe sodorta. A front hullámzása nyomán a község 461 épületéből csak 38 maradt lakható állapotban. A föld nagy része műveletlen volt. Az állatállomány csaknem egészében megsemmisült. A lakosság csak 1945 tavaszán kezdhette meg a visszatelepülést. (Az 1944. november 1-i 3065 főnyi népességből 1945 áprilisáig 1948-an települtek vissza.) A romokon új élet kezdődött: Sinka János Nemzeti Bizottsági elnök és Szeles Jenő jegyző irányításával.

Creative Commons Licenc
A weboldal tartalma a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.