Szóval. Itt van ez a történet a mi kis falunkról, Kápolnásnyékről, ami majdnem főszereplő lett a magyar kultúrtörténet nagyregényében. Majdnem. De tudjuk, hogy a "majdnem" annyit ér a történelemben, mint esernyő a tornádóban. Vagyis semmit.

Az 1889-es év márciusa sötét időszakként vonult be Kápolnásnyék történetébe. A település központjában álló, egykoron impozáns Földváry-kastély falai között egy nemesi család tragédiája bontakozott ki, amikor báró Földváry Sándor földbirtokos március 9-én reggel véget vetett életének.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapköve. A szabadságharc tisztikarában több olyan személy is szerepet vállalt, akik kápolnásnyéki, pettendi kötődéssel rendelkeztek. Itt születtek vagy az események után kerültek a településre és itt fejezték be az életüket. Az alábbiakban dr. Bona Gábor hadtörténész, szakíró, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, egyetemi tanár és docens, nyugalmazott honvéd ezredes művei alapján vesszük sorra a neveket, a hosszabb, rövidebb életrajzokat.

(Garay János: Gondolatok egy költő szülőföldjén. - Rajzolatok, 1837.)

Alig csókolá fel a hajnal bíbor ajkaival földünket álmából, midőn Pest népetlen utcáin zörömböle már kocsim. Csak a toronyőr egy-két ásítozó utcaseprő mutatott kívülöttünk életre; minden a legmélyebb álomban feküdt. Negyedóra múlva a hídon keresztül a fehérvári úton valánk; ez országút mindenkor érdemismerést és dicséretet érdemel: mint valamely földi tejút szalad végig völgyön, hegyen, ugaron és vetésen, s emellett (mi fődolog) még az a jó oldala van, hogy rajta az ember oldalszúrást nem kap.

Csaknem 90 évvel ezelőtt, 1934. áprilisában a Pesti Naplóban jelent meg egy írás Kápolnásnyékről, a Vörösmarty örökségről.