Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapköve. A szabadságharc tisztikarában több olyan személy is szerepet vállalt, akik kápolnásnyéki, pettendi kötődéssel rendelkeztek. Itt születtek vagy az események után kerültek a településre és itt fejezték be az életüket. Az alábbiakban dr. Bona Gábor hadtörténész, szakíró, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, egyetemi tanár és docens, nyugalmazott honvéd ezredes művei alapján vesszük sorra a neveket, a hosszabb, rövidebb életrajzokat.

Csaknem 90 évvel ezelőtt, 1934. áprilisában a Pesti Naplóban jelent meg egy írás Kápolnásnyékről, a Vörösmarty örökségről.

"Nem a legutolsó élvezet az evéstől és ivástól kipirult arcok között házigazdának lenni, kínálgatni a menyecskeképű almákat, párolgó feketéket, ügyelni a kiürített poharakra, eltalálni a vendég óhajtását, kellemetes, mindenkinek hízelgő témákat tartani felszínen, kártyát adni a kártyásoknak, a hervatag szépasszonyoknak választékos udvarlót, a tudó mellé buta embert ültetni, a vitatkozóhoz méltó ellenfelet, a férjhez kívánkozó leánykához örökös vőlegényt, a zenélőhöz partnert, vénasszonyhoz pletykás szomszédot, szomorú vendéghez víg hahotázót, gondoskodni bohókás pohárköszöntőről, mindig könnyű lábú táncosról, költőről, aki verseit elszavalja, muzsikusról, aki előveszi hangszerét. Ó, nem utolsó dolog baráti hangulatba ringatott férfiakkal és megelégedett nőkkel kezet fogni, midőn éjfélt kongatnak, a toronyórák és a vendégek hazafelé szállingóznak." Így ír a magyaros vendégszeretetről Krúdy Gyula az Álmoskönyvében. A XIX. század második felében a kápolnásnyéki nagyvendéglőt vezető Szénásy Mihály vajon hasonlóan gondolhatta?

Kabos Gyula egy filmforgatás apropóján Pettenden járt 1936-ban. Erről Kárpáti Miklós a Gárdonyi Antikvárium vezetője a Facabook-on írt egy bejegyzést. Az Ő hozzájárulásával közöljük most ennek teljes szövegét csak néhány linkkel kiegészítve.

Vörösmarty születésének 150. évfordulóján az Irodalmi Újság hasábjain Illyés Gyula így emlékezett falunk szülöttjére: Nem volt nemzeti hőskölteményünk. Megírta. Nem volt balladánk. Megteremtette. Nem volt drámai nyelvünk. Pótolta a hiányt. Nem volt mesejátékunk. Általa lett. Költőink nem tudtak a néphez szólni, nem tudtak nép­dalt írni? Megmutatta, hogyan kell. Színi bíráló kellett, folyóirat-szerkesztő, szakosztályvezető az Akadémián? Vállalta.

Az Irodalmi Újság ugyanezen számából megtudhatjuk, hogyan látta 1950 novemberében falunkat Sarkadi Imre (Debrecen, 1921. augusztus 13. – Budapest, 1961. április 12.) Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas író, újságíró, dramaturg.