(Garay János: Gondolatok egy költő szülőföldjén. - Rajzolatok, 1837.)

Alig csókolá fel a hajnal bíbor ajkaival földünket álmából, midőn Pest népetlen utcáin zörömböle már kocsim. Csak a toronyőr egy-két ásítozó utcaseprő mutatott kívülöttünk életre; minden a legmélyebb álomban feküdt. Negyedóra múlva a hídon keresztül a fehérvári úton valánk; ez országút mindenkor érdemismerést és dicséretet érdemel: mint valamely földi tejút szalad végig völgyön, hegyen, ugaron és vetésen, s emellett (mi fődolog) még az a jó oldala van, hogy rajta az ember oldalszúrást nem kap.