Nem tudjuk pontosan, hogy a török idők után a község mikor és milyen körülmények között kezdett újra benépesülni. Az 1696-os kamarai összeírásban még nincs utalás helybeli lakosságra. Az 1715-ös és az 1720-as országos adóösszeírásban Kápolnásnyék egyáltalán nem is szerepel. Ez önmagában még nem bizonyítja azt, hogy a helység 1715-ben vagy 1720-ban lakatlan lett volna. Igaz ugyan, hogy a végrehajtási utasítás szerint a puszta faluhelyeket is össze kellett írni, de ezt sok esetben nem tartották be, és Fejér megye e két összeírásában kizárólag lakott falvakról és mezővárosokról esik szó. Ha tehát Kápolnásnyék ebben a két összeírásban nem fordul elő. az legfeljebb annyit jelent, hogy itt állami adó fizetésére kötelezhető lakosság nem volt. De maguk a nemesi birtokosok is aligha laktak itt akkoriban. Az 1754-es nemesi összeírás még egyetlen olyan nemest sem mutat ki, akinek állandó lakóhelye Kápolnásnyék. Ebben az összeírásban a helybeli birtokosként is ismert nemesek közül egy Kutas (János) és egy Balassa (Sándor) fordul elő, de mint szentpéteri, illetve csabdi lakos. Valószínű viszont, hogy a jelentős területű nemesi földeket megművelő cselédek, béresek, pásztorok, napszámosok vagy éppen kocsmárosok, szatócsok fokozatos kitelepedése nem sokkal a török uralom alóli felszabadulás után megkezdődött. Bél Mátyás Nyéket Nadap közelében fekvő majorként említi, ami egyenes utalás arra, hogy a hely akkor már lakott volt, de az első olyan írott forrás, amely kifejezetten helybeli lakosságról szól, jóval későbbi időpontból, 1777-ből származik: a velencei katolikus egyház adminisztrátora feljelenti a kápolnásnyéki református közbirtokosságot, mert halottaikat bejelentés nélkül temetik él, és más parochiális funkciókat is gyakorolnak.
A helység ekkor már nyilván régóta lakott volt, máskülönben a II. József-kori népszámlálás 8—10 évvel később nem talált volna itt aránylag jelentős lélekszámot (504). Mivel semmi jele annak, hogy egyszeri, nagy tömegben való betelepítés történt (a közbirtokossági birtoklási forma ezt gyakorlatilag kizárja), bizonyos, hogy a lakosság száma hosszú időn át, folyamatosan növekedett ekkorára. A népszámlálás adatai szerint 1785—1787 körül Kápolnásnyeken 69 házban 103 (102 keresztény és 1 zsidó) család lakott. A férfiak száma 261 (259 keresztény. 2 zsidó), a nőké 243 (240 keresztény, 3 zsidó). A keresztény férfilakosságból 1 pap, 36 nemes, 113 „házi és kerti zsellér” (cseléd és egyéb szolgáló személyzet), 8 egyéb (nőtlen szolga, napszámos stb.) és 101 fiatalkorú (17 éves vagy fiatalabb). A lakosság mintegy 14%-a a nemesi rendhez tartozik. A néhány évvel korábban készült II. József-kori katonai leírásban a helység Kisnyék néven, Velencétől félórányira fekvő pusztaként szerepel. A leírás nem említ szilárd épületeket. Ez, tekintettel a lakosság aránylag nagy számára, különösen pedig a sok helybeli birtokos nemesre, meglepő. Nehéz elképzelni, hogy valamelyik helybeli középbirtokos nemes földbe ásott putriban vagy kunyhóban lakott.
Az 1780-as évekig Kápolnásnyék gyakorlatilag faluvá szerveződött, függetlenül attól, hogy továbbra is „szabad puszta”-ként tartották nyilván, s községi rangot csak hosszú idő múlva, a puszták státusának szabályozását elrendelő 1871. évi XVIII. törvénycikk („községi törvény”) végrehajtása során nyert. A faluvá szerveződés jele egyebek közt a református anyaegyház megalakulása. A helybeli református egyház fennmaradt anyakönyveiben a legkorábbi bejegyzés 1785-ből származik.
A pusztai státus ellenére a helység a 19. században is dinamikusan fejlődött, amit legjobban talán a lakosság számának növekedésén lehet lemérni. 1830-ban Kápolnásnyéknek már 1305 (502 katolikus. 673 református és 130 zsidó) lakosa volt, tehát a II. József-kori népszámlálás óta eltelt 45 év alatt a lakosság száma több mint két és félszeresére nőtt. Nagy Lajos 1828-ban kiadott, közismert helységnévtára szerint a helységben 1827 körül 116 házban 819 lakos élt. Ez vagy erősen hiányos, vagy pedig jónéhány évvel korábbi adat, de mindenképpen túl kevésnek látszik az 1820-as évek végére vonatkoztatva, kizárt dolog ugyanis, hogy az 1830-at megelőző pár év alatt a lakosság száma közel 60 százalékkal emelkedett volna.
