Az 1848-as forradalom, majd a szabadságharc eseményei érintették Kápolnásnyék lakosságát. Érintette az a rendelkezés, amely szerint a fegyverre fogható férfiakat a közrend védelme érdekében minden településen össze kellett írni. A nemzetőri feladatok ellátására Nyék-Pettenden 47 személyt vettek nyilvántartásba. Az itteni összeírás szociális szempontból kiélezett helyzetben történt. A bérleti terhek olyan méretű növelésére került sor, hogy 1848 januárjában a megyei nemesi közgyűlés kénytelen volt megállapítani, hogy Pettendet lakói elhagyták: „észrevétlenül elköltöztek”. Az adóterhek elől megszöktek. Helyben csak a munkaképtelenek és a vagyontalanak maradtak. És, természetesen, a földesuraik. Közülük Kenessey Károly és Sebestyén Sámuel 1848 tavaszán a megyei bizottmány tagjai lettek. Nyékről Farkas Károly református lelkészt, Halász Lázárt, Szőke Dánielt és Véghelius Zsigmondot küldték az említett bizottságba.
A szabadságharc első jelentős ütközete a szomszédos Sukoró és Pákozd térségében zajlott le. A csatát vezénylő Móga János altábornagy főhadiszállása Martonvásáron volt. Futárjai a község érintésével közlekedtek a hadiszállás és a csata színhelye között. Ugyanezen a napon Pettendről Borsod vármegyei nemzetőröket szállítottak Fehérvár alá. A szállítmány 25 szekeret és 7 négylovas kocsit töltött meg. 1849 tavaszán a megyeszékhelyen történt olyan esemény, amely nyéki származású személyiség nevéhez köthető. Fekete János (1817—1877) vármegyei főjegyzőként tevékenykedett ekkor. Hivatali minőségében szerkesztette meg a megye kormányhoz intézett föliratát. Ebben örömmel nyugtázták a Habsburg-ház trónfosztását, a nemzeti függetlenség kinyilvánítását. 1849 nyár derekán ismét szerephez jut a község. 1849 augusztusában, katonai célok szolgálatában, 100 mérő zabot szállítottak Nyékről a megyeszékhelyre. A 19-én eltávozott kocsik egy részét más célra is igénybe vették. Egy hét elteltével keserűen állapították meg, hogy közülük 3 a mai napig sem tért haza. Ez már a megszállók parancsára végrehajtott intézkedés volt. Ezek sorába tartozott Balassa József nyéki bíró intézkedése is, amely ellen a helyi majorsági földeken élők panasszal éltek a megyénél. 1849 végén a katonai megszállás terheit, a beszállásolásokat, a fuvarokat — az említettek állítása szerint — a bíró kizárólag rájuk hárítja. A fő- és alispánt megjárt panaszra Horváth Mihály helyettes alispán válaszolt. Ebben arra intette a bírót, hogy: „midőn az időszülte jogegyenlőség aránylagos teherviselést feltételez, kerülniük kell minden alkalmat és minden tettet, amely a volt kiváltságos osztály és az amúgy is könnyen lázadásra vezethető pórnép közt az ingerültséget nevelheti.” Az az együttműködési készség ugyanis, amely a helyi közvéleményt jellemezte, véget ért. Az az egyetértés, amely például 1848 elején a nyéki „iskolaház” telkének cseréjével kapcsolatban az arisztokrata Nádasdy Leopold és a köznemesség között fennállt, majd az a lelkesedés, amely a nemzetőri összeírás jellemzője volt, alábbhagyott. A nemzeti törekvések sikertelensége felszínre hozta a megoldatlan szociális problémákat. A győztes fél érdeke azt kívánta, hogy a számára kisebb gondot jelentő szociális kérdések felé forduljon inkább a figyelem. Még évekkel a szabadságharc bukása után is nagy figyelmet szentelt arra, hogy e két probléma ne találkozzék egymással. A Bach-korszakbeli budai helytartói osztály pl. élénk érdeklődést tanúsított még a gondok gyanúba vehető szószólóira is. Dietrich József, nyéki tanító is ennek köszönhette az iránta megnyilvánuló érdeklődést. A nyéki elöljáróság a gyanúsítást alaptalannak ítélte.
