Fejlődés az I. világháború végéig

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2013. 09. 29., v - 18:41

Kápolnás-Nyék-Pettend neve a század végén módosult. Az 1898. évi IV. tc. alapján Kápolnásnyék lett. Az országos községi törzskönyvbe fölvették Pettendet, amely a község része maradt. Kápolnásnyékhez ekkor a következő külterületek tartoztak:

  • Nádasdy-puszta (eddig Gróf-tanya);
  • Ferenc-major, Kollégium-tanya (korábban: Mérey-tanya);
  • János-major (a volt Sárközy-tanya);
  • Ménestanya (Luczhenbacher szőlőtelepe):
  • Felső Pettend,
  • Csikó-tanya,
  • Adamajor (az egykori Kiskarolin-tanya) és
  • Csekélyes.

A 20. század első évtizedében a község egész határának kiterjedése 7259. kat. hold volt. Az előző század utolsó harmadában végrehajtott ágazatváltozások (vízrendezéssel kapcsolatos intézkedések) szűkebbre szabták a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területeket. Századunk elején a terméketlen terület nagysága a község határának csak 3,8%-ára terjedt ki, és nem érte el a 300 kat. holdat. A szemtermelés javára végrehajtott terjeszkedés közel hétezer (6982 kat. holdra) növelte a község termőterületét. A terület 88%-ka szántó, amelynek kataszteri tiszta jövedelme az egész határ 110 494 aranykoronájának nagy részét alkotta. A másik legnagyobb kiterjedésű ágazat 284 kat. holddal (4%-kal) a legelő volt. Két százalékot megközelítő arányt (135 kat. hold) képviselt a kert, másfél százalékot (104 kat. hold) a rét. A századvégi filoxera pusztítása után megindult a szőlő újratelepítése. A 20. század első évtizedében már 75 kat. holdra (1% fölé) emelkedett a szőlőkultúra területe. Új jelenség az erdő (10 kat. hold) megjelenése és a nádas csaknem teljes eltűnése. (1 kat. hold maradt belőle.) A 19. század végére a község határa kultúrtájjá változott. A szántóföld uralta. Az azt átszelő vasúti pálya Fiúmétól Budapestig ívelt. Kápolnásnyék mind a megyeszékhelynek, mind a világvárossá fejlődő (és malomipari központtá vált) Budapestnek élelmiszer szállítója lett.

A föld minősége, a felvevő piac közelsége: az egyik oldalról; a földhöz kötődés lazulása, a nemzedékváltás nyomán: a másik oldalról; azt eredményezte, hogy nagyobb tere nyílt a bérletezésnek, mind a bérbe venni, mind a bérbe adni szándékozók körében. Ez a kölcsönös törekvés érvényesült, és a századfordulót követően új színezetet is nyert. Mindenekelőtt azzal, hogy a liberális éra a zsidóság előtt is szélesre tárta a vállalkozás szféráját a gazdaságban, az érvényesülés lehetőségét a közéletben. Mind az említett általános tendencia, mind annak sajátos színezete jelen volt a kápolnásnyéki bérletezésekben. Századunk tízes éveinek végére kialakult helyzetet az jellemezte, hogy a 14 helyi nagybirtokból 4 már a tulajdonos özvegye, 3 a közeli rokonság kezén volt. A 7 birtokból 3 bérletbe volt adva. Az összes bérletek száma ekkor 8. Ezek a bérletek a 100 és 1000 hold közötti birtokoknak 31%-ára terjedtek ki. A bérlők között a legjelentősebb Grünfeld Márton és fia, akik 1078 kat. hold bérelt földön gazdálkodtak, közte Halász Gedeon dr. és a budapesti Református Gimnázium, összesen 670 holdján.
A középbirtokosok tulajdonában végbement változások között szerepelt az elhunyt Kenessey Kálmán, akinek birtokát nevelt fia, Justh József örökölte. A Turóc megyéből származott Justh József 1905-ben megnősült. A helyi Sebestyén Sámuel örökösét, Sebestyén Margitot vette el. Ily módon a Kenessey birtok mellett érdekeltté vált a Sebestyén örökségben is. A tízes évek végén 371 kat. holdban tulajdonosként, 110-ben pedig résztulajdonosként volt érintett. Hasonló folyamat játszódott le a község grófi birtokán. A tulajdonos, Nádasdy Anna grófnő Hunyady Károly grófhoz ment feleségül. A század első évtizedében a Nádasdy birtok — terjedelmét megőrizve — Hunyady néven szerepelt.

A község 7259 kat. holdas területének túlnyomó többsége úri nagybirtok. Az 1911-es adatok szerint 5725 kataszteri hold kiterjedésű a 100 holdon felüli birtokok összessége. A 100 hold alattiak a határ 21%-át birtokolják. Ezen 43 kereső osztozik oly módon, hogy 17 és 10 és 100 hold közé eső birtokosok, illetve bérlők száma. A 10 hold alattiaké (1 kertésszel együtt) 26. (A besegítő családtagok száma 5 fő.) Figyelemre méltó, hogy egy évtized alatt a 100 hold alattiak száma (segítő családtagjaik nélkül) 43-re emelkedett, a korábbi 23-ról. Méginkább figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a mondottak között a 10 holdon aluliak megkétszereződtek. (12 helyett ekkor 25 a számuk.) Ez a körülmény, a nagybirtokok terjedelmének szinte változatlan fennmaradása mellett, jelenti mind a 100 hold alattiak körében végbement változást, mind a 10 hold alattiak közötti birtokelaprózódást. Változás állt be az agrárproletáriátus soraiban is. A cselédek száma visszaesett (308-ról 251-re), viszont a mezőgazdasági munkásoké valamelyest emelkedett (106-ról 113-ra). Ugyanekkor megnőtt a gyermekmunka iránti kereslet: az 1900. évi háromszorosára. A mezőgazdasági munkások 28%-a 16 éven aluli, 1910-ben. (Arányaiban viszont 50%-kal nő — ha abszolút számban szerény mértékben is — a saját házzal rendelkező mezőgazdasági munkások száma: 8-ról 13-ra.)

1900 és 1910 között a községből 210-en vándoroltak el.134 Ez a szám az 1910. évi lélekszám 10%-a. Az elvándorlás alapvető oka a munkaalkalmak hiánya, a község népességeltartó erejének csökkenése. A hosszabb vagy rövidebb időtartamú foglalkoztatás mértékét mindenkor a nagybirtok munkaerőigénye szabta meg. A szemtermelésre berendezkedett birtokok, mérsékelt ráfordítást igénylő beruházások mellett, az élőmunka intenzitásának emelésével törekedtek hasznuk növelésére. Ennek közvetlen következményét a helyi agrárproletariátus viselte. Míg a nagybirtokon foglalkoztatott cselédség helyben maradását a lakás, a hosszabb munkaviszony, az elvándorlás megakadályozását is megcélzó kommenció, az illetményföld biztosította; addig a nincstelen (legtöbbször házzal sem rendelkező) mezőgazdasági munkást helyhez semmi sem kötötte. Járási átlagok szerint pl. 1909-ben a napszámbér (férfi esetében) nem érte el a 2 koronát, míg a gyerekeké az 1 koronát sem.135 A munkában töltött napjaik száma alig haladták meg (átlagosan) az évi 200, gyerekek esetében a 175 napot. (A nők javadalmazása és foglalkoztatási időtartama a két kategória közé esett.) Becsült adatok alapján: a férfi napszámos éves keresete alig haladta meg a 400, a női a 250, a gyermekeké a 160 koronát. (Az a statisztika, amely az 1908-as esztendőben a község által támogatott 2 szegényről és négy 7—14 éves gyerekről tesz említést, a patronáltak számáról és nem a tényleges helyzetről tájékoztat.)

A község népességének (eltartottjaival) közel egyötödét kitevő mezőgazdasági munkásság körében az elégedetlenség már a század első évében felszínre tört. 1901 nyarán Mérey Sarolta, helyi birtokos, följelenti Fehérvári Márton nevű aratógazdát, aki — szerinte — nemcsak munkáját végezte hanyagul, hanem még izgatott is munkaadója ellen. Fehérvári Mártont az 1898. évi II. tc. 63. §-a alapján 3 napi elzárásra és 10 korona pénzbüntetésre ítélték. Az elégedetlenség okainak felszínen tartásában és a sérelmek nyilvánosságának biztosításában részt vállalt a korabeli szocialista sajtó. A Népszava 1902. október 25-i száma a helybeli oktatás hiányosságai kapcsán támadja a közjogi vitába bonyolódott (önálló honvédséget követelő) honi politikai vezetést. „Iskola helyett kaszárnya, ez jellemzi a magyar állapotokat" — írta a lap. Nyék-Pettenden „150 gyerek nélkülözi az oktatást, mert a községben nincs iskola. Ez csak a 3 kilométerre fekvő faluban található. Nincsen a magyar államnak néhányszáz koronája iskolára, de kész 25 milliót kidobni, hogy több katona legyen a nagy parádékra.” Ettől kezdve fokozott figyelemmel kísérik a sajtó, de mindenekelőtt a Népszava tevékenységét. 1904 februárjában pedig nyilvántartásba veszik azokat a helybeli mezőgazdasági munkásokat, akik ingyenesen kapják a lapot. Braun Mátyás, ifj. Márczi István, ifj. Faragó János, Nyikos Pál, S. Tóth János, Németh János és Bakos István tartozott a kedvezményezettek körébe. A dunántúli nagy aratósztrájkok időszakában (1906. május 3-án) a várható helyi események megelőzése céljából a Széchenyi Szövetség egyetemista fiataljait küldik a községbe. Ők gyűlés keretében emeltek szót a szocialisták szervezkedése, illetve a szocialista tanítások ellen. Az első világháborút megelőző utolsó választáskor pedig — a választójog kiterjesztése ellenére — mindössze 71 munkás rendelkezett választójoggal a községben. Az összes választásra jogosultak száma 167 volt, ami alig haladta meg a felnőtt népesség 10%-át. A jogosultakon belüli megoszlás aránya pedig fordítottja volt a község szociális összetételének.

A község tényleges irányítói a képviselő-testület legtöbb adót fizető (virilista) tagjai voltak. Nagyobb részük a testület ülésein személyesen nem vett részt, hanem képviseltették magukat. A testületi tagsághoz szükséges jogcím elnyerésének megállapításakor az értelmiségi szabadfoglalkozásúak (oki. ügyvéd, oki. gazdász) adójának kétszeresét vették alapul. 1901-ben a képviselő-testület virilista tagjai a következők voltak:

  • Gr. Nádasdy Ferenc (képviselője: Baly Kálmán), adója 5819 K 89 f,
  • Halász Gedeon adója 2813 K 30 f,
  • Kenessey Kálmán (oki. ügyvéd, adója kétszeresen sz.) 2744 K 36 f,
  • Luczhenbacher Miklós 2403 K 87 f,
  • Kenessey Lajos 2374 K 92 f,
  • Mérey Miklósné (képviselője: Kremnitzky Ferenc) 1728 K 07 f,
  • Vértessy József (oki. ügyvéd, kétszeres adója) 1579 K 03 f,
  • Vértessy Lajos (oki. gazdász, kétszeres adója) 1579 K 03 f,
  • Véghely Zsigmond örökösei (Képv.: Friedrich Rezső) 1574 K 26 f
  • Bpesti Ref. Gimnázium (Képv.: dr. Kiss Károly) 1405 K 48 f,
  • Huszár Ágostné (Képviselője: Huszár Ágost) 1317 K 34 f,
  • özv. Dániel Lászlóné (Képv.: Kenessey Lajos) 1110 K 93 f,

Póttagok:

  • Balassa Lajos alapítványa 843 K 67 f,
  • Vörösmarty Ida 739 K 28 f.

A kétszeresre számított adókat a ténylegesre leszállítva kereken 25 000 K a virilisták 1901. évi adója. Számított — és csak megközelítő pontosságú — adatok alapján ez a község adóterheinek mintegy 50%-át képviselte. Az adózási arányok úgy alakultak, hogy a község területének nagyobb hányadát birtoklók összességükben akkora terhet viseltek, mint a határ 20%-án gazdálkodó 100 hold alattiak. A terhek egy főre vetített arányát tekintve (1908-ban 30,90 K) Kápolnásnyék a legjobban megadóztatott községek közé tartozott: ott 25%-kal haladta meg az 1 lakosra jutó összege a járásra jellemző átlagot.

Az 1908. évi községi pótadó kivetésének alapjául szolgáló állami adó összege 37 115 K volt. Erre 8485 K (az állami adó 22,3%-ának megfelelő) pótadót vetettek ki.143 Ez szorosan vett községi célokat szolgált. Mértékét a képviselő-testület állapította meg. Mindezt összevetve, a községi pótadót és más közterheket is figyelembe véve a község lakóira nehezedő terhek végösszege 62 710 korona volt. Így alakult ki — a már említett —, egy főre eső 30,90 K átlag.

A község összes bevétele ekkor 9096 K, amelynek legjelentősebb tétele (8401 K) közjogi és közigazgatási eredetű. Mellette jelentéktelen összegű az ingatlanokból (188 K) és az üzemekből (265 K) származó bevétel. Az ehhez járuló — közmunkaváltságból származó — bevétellel növelt összeg alkotja a község összes jövedelmét. A kiadások között — a bevételhez hasonlóan — a közjogiak és közigazgatásiak jelentik a legnagyobb (5029 K) tételt. Mellette legszámottevőbb a közlekedésre (utak, hidak, átereszek, stb. fenntartására) fordított (914 K) összeg. Vele csaknem azonos (900 K) a közművelődésre történt előirányzat. A közegészségügyre 788 koronát szántak. A kiadások főösszege 9018 K volt. A községnek ekkor adóssága nem volt.

Kápolnásnyék az évtized végén a járás (Aba és Lovasberény után) harmadik legtehetősebb községe. A községi alapok koronában kifejezett összege, értéke: 10 519, amelyhez még a község által kezelt 448 korona értékű idegen alap tartozott. (Kápolnásnyék a járásbeli községi alapok közel 9%-ának birtokosa volt.) A községi vagyon összetételében az ingatlanoké (6600 K értékben) a meghatározó szerep. E mellett — a község földbirtokviszonyaival összhangban — mindössze 2 kat. hold állt községi tulajdonban. (Kataszteri tiszta jövedelme 14 aranykorona, becsült forgalmi értéke pedig 2200 K.) Kápolnásnyék a székesfehérvári járás azon kevés számú községei közé tartozott, ahol nemcsak a községi földtulajdon volt minimális, de mind a volt úrbéres, mind a közbirtokossági vagyon ismeretlen.

A birtokmegoszlás, illetve a közteherviselés aránytalan megoszlásából származó problémák mellé századunk második évtizedében a háború okozta gondok nehezedtek a község lakosságára. A falu felnőtt férfi lakosság több mint 60%-a (mintegy 400 személy) katonai, illetve frontszolgálatot teljesített.144 A bevonultak egyötöde (78 fő) hősi halált halt, 14 hadiözvegyet és 24 árvát hagyva maguk után. Míg a fronton a megsemmisülés, itthon a nélkülözés veszélye fenyegette a mundérba öltözötteket, illetve azok lerongyolódó hozzátartozóikat. A munkából hiányzó férfi munkaerőt az asszonyoknak (és részben a gyerekeknek) kellett pótolniuk. Nekik kellett megküzdeniük a közellátás hiányosságaival, az egyre brutálisabbá váló rekvirálásokkal, s amíg bírták, a kétszázat, illetve (igával) az ötszáz napot meghaladó közmunka kötelezettséggel, a pénz elértéktelenedéséből származó nehézségekkel. A hadisegélyek elégtelenségéből és elmaradásából adódó gondokkal. A háború utolsó éveiben szinte egyöntetű volt a vélemény mind a hosszas és súlyos következményekkel járó vérontás elítélésében, mind a háborúból történő kibontakozás helyi teendőivel kapcsolatban.

Creative Commons Licenc
A weboldal tartalma a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.