Regélő Hagyományőrző Egyesület

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2010. 11. 22., h - 19:53

Együtt gondolkodunk arról, hogyan lehetne szebbé, élhetőbbé, értékesebbé tenni életünket. Példát szeretnénk mutatni gyermekeinknek azzal, ahogy élünk, ahogy a dolgunkat tesszük. Hogy lássák; van olyan út, ahol az adott szó, a barátság, a tisztelet, a segítőkészség, a jókedv fontos erények, a közösen megtervezett és elvégzett munka nemcsak hasznos, de örömet is okoz, az, hogy magyarnak születtünk mindennapjaink részévé válva büszkeséggel tölt el bennünket.

Katonai térkép az 1860-as évekből

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2010. 10. 17., v - 09:24

A feltöltött térkép az un. II. katonai felmérés során, az 1860-as évek első felében készült. A egyik képen a település belterülete látható, a másikon a teljes környék. A képekre kattintva nagyobb felbontásban jelennek meg. Felismerhető több jelenlegi utca (Vörösmarty, Balassa, Deák Ferenc, Vándor, Gárdonyi, Kutas sor), temetők (jelenlegi és régi Balassa temető) valamint a vasútállomás is.

Horváth Gyula, komédiás

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2010. 09. 12., v - 10:16

Nyolcvan éve volt május 10-én, hogy az 1930. év ugyanazon napján megszületett Horváth Gyula, a későbbi Jászai-díjas színész, érdemes művész, a Süsü Torzonborz királya. Élete 75 évéből csak az utolsó néhányat töltötte Kápolnásnyéken, de a falu temetőjében alussza örök álmát. Halálának 5. évfordulója lesz idén október 30-án.

Szarvasi Sebes Ferenc

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2010. 08. 30., h - 20:38

Sebes [Lipót] Ferenc honvéd alezredes ismert személyisége az első világháború csatatereinek. Eredeti neve Spät volt: a tizenegy gyermekes Spät Jakab és Schreiber Kati házasságából negyediknek, 1856. július 25-én, Szarvason látta meg a napvilágot. Kora gyermekségében megmutatkozott a katonai pálya iránti érdeklődése. Egyik legkiválóbb növendéke volt a Ludovika Akadémiának, ahol 1882. szeprember 1-én avatták, az akkori gyakorlatnak megfelelően hadapróddá. 1885. szeptember 1-én, háromévi csapatszolgálat után, hadnaggyá előlépve a debreceni 3. honvéd gyalogezredhez került.

Útkereszteződés

Névtelen (nem ellenőrzött) , 2010. 07. 29., cs - 22:40
Az u.n. Pupulutz-ház a Kecskeméti Református Kollégiumban való továbbtanulás támogatására létrehozott Balassa alapítványi földek szolgálati lakásokat biztosító háza volt a Vörösmarty utcában. (A vasút utáni első ház jobbról.)
Creative Commons Licenc
A weboldal tartalma a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.