Írás a Nők Lapjában
Terjedelmes cikk jelent meg falunkról a Nők Lapja című hetilapban. Akik nem tudták megvenni az újságot (úgy hírlik, itt helyben gyorsan elfogytak a példányok), azok itt olvashatják.
Terjedelmes cikk jelent meg falunkról a Nők Lapja című hetilapban. Akik nem tudták megvenni az újságot (úgy hírlik, itt helyben gyorsan elfogytak a példányok), azok itt olvashatják.
A református templom felújítása során régi, Habsburg pénzérmék kerültek elő. A rajtuk található verdejel alapján (S, B) megállapítható, hogy egyrészt Szomolnokon készültek, ahol a 18. század közepétől pénzverde működött, valamint az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb, aranybányászatáról nevezetes bányavárosában és pénzverőhelyén, Körmöcbányán kerültek forgalomba.
A boldog emlékű Velencei-tavi Intézőbizottság egy 1976-ban megjelent kiadványa viseli ezt a címet, mely az újjászülető Velencei-tavat volt hivatott bemutatni a nagyközönségnek. Bár nincs közvetlen kapcsolata, azért Kápolnásnyék vitathatatlanul kapcsolódik a Velencei-tóhoz, még akkor is, ha fel-fel röppennek néha ezzel ellentétes híresztelések.
Pázmándról, Verebről és nem utolsó sorban Kápolnásnyékről mutatott be egy 45 perces összeállítást az ATV, a csatornán futó Hazai Turizmus című műsor keretében. Településünkről, a Vörösmarty emlékmúzeumról csak néhány szóban emlékezett meg Kupi László.
Az alábbi linkre kattintva az ATV oldalán megtekinthető a műsor:
http://atv.hu/videotar/20110813_vereb_kepolnasnyek_pamand